A Lajtha-csoport működése és az 1950-es évek népénekkutatása a Magyarság Háza kiállításán

  • MTI
  • |
  • 2016. január 15.

A „Noé bárkájaként” is emlegetett Lajtha-csoport működését és az 1950-es évek népénekkutatását mutatja be egy ma nyíló kamarakiállítás a Magyarság Házában.

Mint Pálóczy Krisztina kurátor, a Néprajzi Múzeum népzenei gyűjteményének munkatársa az MTI-nek felidézte, Lajtha László 1947-48 után – sikeres filmzeneszerzői pályát hátrahagyva – tért haza Londonból, de mivel nem volt hajlandó aláírni a Mindszenty József hercegprímás, érsek elleni vádakat, minden állásából elbocsátották.

1949 és 1951 között abból élt, hogy értékes tárgyait eladogatta – szóval nagyon méltatlan körülmények között. 1951-ben a kormánytól emigráló útlevelet kért, ezt azonban, tekintettel külföldi hírnevére, nem adhatta ki az akkori kulturális vezetés, nem engedhették, hogy emigráljon. Felajánlották neki, hogy azzal foglalkozhat, amivel akar – így alakult meg az úgynevezett Lajtha-csoport, melynek tevékenységét a kiállítás bemutatja

– ismertette Pálóczy Krisztina.

A csoportot azért emlegették „Noé bárkájaként” is, mert Lajtha olyan embereket vett maga mellé, akiket az akkori rendszer üldözött, és máshol nem alkalmaztak. Közéjük tartozott a nemrég elhunyt legendás néprajztudós, Erdélyi Zsuzsanna, Rajeczky Benjámin ciszterci szerzetes, zenetörténész, valamint Tóth Margit népzenekutató, aki később, Lajtha halála után a Néprajzi Múzeum népzenei gyűjteményének vezetője lett – ő is apáca volt.

A Lajtha-csoport, melynek munkája gyűjtésből, feldolgozásból és kiadásból állt, 1951-től 1963-ig, Lajtha haláláig működött ebben a formában, de tagjai ezután is még majdnem egy évtizedig együtt maradtak és folytatták a munkát a Néprajzi Múzeumon belül, munkásságuk a múzeum népzenei gyűjteményének legtermékenyebb időszaka volt.

A pénteken nyíló kiállítás a Lajtha-csoport által Sopron és Vas megyékben gyűjtött anyagot, főként egyházi népénekeket és hangszeres zenét mutat be – Lajtha az egész országra ki akarta terjeszteni a gyűjtést, de haláláig csak ezt a két megyét tudta áttekinteni.

A tárlat felvonultatja a mindig írott anyagra támaszkodó népénekek nyomtatott forrásait, a felekezetek legjellemzőbb énekeskönyveit, és a kézzel írott, hol másolt, hol saját szerzeményeket tartalmazó lejegyzéseket. A fonográfhengereken és más eszközökön rögzített népénekeket meg is lehet hallgatni. A kiállításban láthatók bútorok, melyeket Lajtha Erdélyből, Udvarhelyről hozott magával. Egy filmrészleten Erdélyi Zsuzsanna idézi fel a csoport megalakulását és működését. Térképeken tekinthető át a gyűjtések földrajzi hálózata; felsorakoznak az 1960-as években gyűjtött szakrális tárgyak, például madonna-szobrok; végül a látogatók néhány népi hangszert is láthatnak a Lajtha halála után együtt maradt csoport gyűjtéséből – részletezte a kurátor.

Pálóczy Krisztina megjegyezte, hogy a Néprajzi Múzeum tulajdonában lévő anyagból a 2012-es Ars Sacra-fesztiválon már rendeztek egy sikeres kiállítást, ez látható most a Magyarság Házában március 20-ig.

„Az igaz hitben végig megmaradjunk…” mottójú tárlatot péntek délután Solymosi-Tari Emőke zenetörténész nyitja meg, köszöntőt mond Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója.

Pálóczy Krisztina felhívta a figyelmet egy Lajtha Lászlónak szentelt átfogó honlapra, amely – Solymosi-Tari Emőke szerkesztésében – igyekszik naprakész információkat nyújtani a Lajthával kapcsolatos megmozdulásokról, kiállításokról, emlékkoncertekről és más programokról.