Válaszok egyetlen Miért?-re

A szegedi MASZK Egyesület 2016-os tavaszi évadjának első előadása kellő energiával nyitotta meg az idényt. Egy nő életében számos olyan tragédia adódhat, amelynek elviselésére, akármilyen erős legyen is, semmi nem készítheti fel igazán. A férj, szülő vagy gyermek elvesztése egy darabot mindig kiszakít, az ember úgy érzi, kevesebb lesz. Péterfy-Novák Éva blogjában írta le rendkívüli történetét, amely azóta már nyomtatásban is megjelent. Olvasva és a szegedi  Régi Zsinagóga színpadán látva az Egyasszonyt folyton csak egy kérdés lebegett a szemeim előtt: Miért?


Fotó: Révész Róbert

Hiszen Péterfy-Novák Éva is egy a sok nő közül – miért pont vele történt meg ilyesmi? Miért történik ilyesmi bárkivel is? Mint egy vérbeli C.W. Grafton-féle detektív, úgy próbáltam rájönni a válaszokra, valami értelmet, valami sorsszerűséget keresni az egészben, vagy legalább valami apróságot, amely enyhíthet Éva életének ezen szakaszán. Aztán jött az Orlai Produkció, jött Tenki Réka, és megvolt a válasz, szinte azonnal. Azt a szikrát sikerült kicsiholni, amelyet – miután belevetettem magam a témába – hihetetlen energiával próbáltam megtalálni. A válasz a Miért?-re az, hogy nincs válasz. A csend, az a feszült csend, amelyet akkor produkál az ember, ha tudja, hogy nem képes szavakkal kifejezni valamit. Az Egyasszony egy

hihetetlenül megrendítő és vérfagyasztó darab.

Nem is merném mindenkinek ajánlani. Nem azért, mert nem tetszene egyeseknek, vagy van, aki túl fiatal hozzá. A hallott események feldolgozásához ugyanis olyan érettség szükséges, amely pár éve még nekem sem volt meg. Évával kislányának születése után nem sokkal közölték az orvosok: A gyerek nem fog felnőni. Súlyos beteg volt, szinte az elejétől fogva. Elképzeltem, én mit tennék, ha ezt a mondatot hallanám, valószínűleg megőrülnék. Illetve nem tudom. Elképzelni és megélni egészen más dolog.


Fotó: Révész Róbert

Éva nem őrült meg, vagy legalábbis minden idegszálával arra koncentrált, hogy ne őrüljön meg. Aztán kinyílik a szemem: hát persze, a megőrülésre nincs idő. Nem vesztegethet el egy percet sem abból az időből, amelyet Zsuzsival tölthet, a kislánnyal, akinek az alakja nekünk, nézőknek, árnyakból és orvosi műszerek hangjából áll. Tenki Réka alakítása delejes. Az első perctől fogva irányítja a figyelmet törékeny és Juliet Berto-hoz hasonlóan kislányos külsejével, aprókat lépdelve papucsban, smink nélkül. Habár sokan a nézők közül ismerhették a történetet, mégis végigszurkolták, velem együtt, hogy ez egy happy end legyen, valami jónak történnie kell. Tenki Réka apró rezdülései, mozdulatai képesek voltak előrevetíteni, hogy örömteli, vagy szomorú esemény fog történni. Percnyi hallgatásai, elcsukló hangja, vagy épp pótcselekvő kötése is mind olyan apró, feszültségkeltő elemként működtek, amelyek teljessé tették az egész előadást.


Fotó: Révész Róbert

Nagyon különböző élmény olvasni és látni a történetet.

Látni is olyan, mintha csak benyitnánk egy ajtón, és a sötét szobában keresnénk dolgokat, amelyek közelebb visznek az igazsághoz. Mégis ez a betekintés nem kevés, nem érezzük kívülállónak magunkat, egy privát dráma olyan közösségi jelenséggé válik, amely meglepő hatással van a nézőre. Éva beszámolójából számos olyan dolog is napvilágra kerül, amely nem újdonság ugyan, mégis újra és újra gyomorszájon vág. Ilyen az orvosok hozzáállása, az emberek közömbössége, a volt férj agressziója. Ma is sok a lelketlen orvos, közömbös ember és agresszív férj. Ma is vannak Évák és Zsuzsik és azok, akik szurkolnak nekik.

Néhányan ismerhették Zsuzsit, és a nagy formátumú előadás után, mint egy kis gyűrűsszeg, úgy fúródott belém a féltékenység, hogy bárcsak én is ismerhettem volna.

Tóth Emese

 

ORLAI PRODUKCIÓ-FÜGE PRODUKCIÓ: EGYASSZONY
ÍRÓ: PÉTERFY-NOVÁK ÉVA
RENDEZŐ: PACZOLAY BÉLA
DRAMATURG: TASNÁDI ISTVÁN