Több mint egy nátha, de nem temetés

„Gondolkodj, mielőtt ide parkolsz!” – ez a felirat olvasható azon hat táblán, amelyet a szegedi CsakAzértis! mozgalom Több mint egy jel elnevezésű alprojektje során városszerte elhelyezett a körültekintő, a mozgássérült helyeket szabadon hagyó parkolásra figyelmeztetve. Az ünnepélyes táblaavatást a mozgalom tagjai a Széchenyi téren tartották 2016. január 26-án, nagy médiaérdeklődés közepette. Mi is a helyszínen jártunk.


A hat kihelyezett tábla egyike a szegedi Széchenyi téren. Kép: Duránszkai Tamás

A Horizont Rehabilitációs Közhasznú Alapítvány munkatársai által létrehozott CsakAzértis! mozgalom egy új, innovatív kezdeményezés – tudtuk meg a mozgalom projektmenedzserétől, Goretity Gorántól. A cél nemes: könnyebbé és szebbé tenni a Szegeden és környékén élő sérült emberek mindennapjait, javítani az életminőségükön. Tevékenységeik széles skálán mozognak. Foglalkoznak adománygyűjtéssel és az akadálymentesítés elősegítésével, de nevükhöz köthető a CsakAzértis! 50 óra is, amely a középiskolások 50 órás közösségi szolgálatára nyújt alternatívát: megtanítják őket többek között önéletrajzot és adóbevallást írni, álláshirdetésre jelentkezni, valamint önkéntességi lehetőséget nyújtanak, mely során a diákok sérült emberekkel ismerkedhetnek meg, segítve ezzel is a társadalmi integrációt.


Goretity Gorán. Kép: Duránszkai Tamás

Legújabb kezdeményezésük a Több mint egy jel, a legrégebbi pedig a CsakAzértis Buli, amely a sérültek szórakozását hivatott elősegíteni. A Csakazértis mozgalom pedig mindezen – már kisebb-nagyobb múlttal rendelkező – alprojektek összefogására jött létre.

A CsakAzértis Bulival kezdtük az egészet, ez már több mint két éve fut. A létszám eleinte 30-40 fő volt, aztán egyre inkább terjedt szájról szájra a híre. Manapság már, ha minden összejön, és jól muzsikál, akkor több mint 100 fővel működnek ezek a bulik

– tudtuk meg Goretity Gorántól. A projektmenedzser kérdésünkre válaszolva kifejtette, hogy a sérült emberek társadalmi megítélése Magyarországon elég sarkalatos kérdés, mert kevesebb hangsúlyt fektetünk rájuk, mint amennyit megérdemelnének, és mint amennyit Nyugat-Európában segítenek nekik.

Jó kérdés, hogy miért vannak ennyire perifériára szorítva. Szerintem azért, mert kicsit félünk tőlük, mert nem ismerjük őket eléggé

– fogalmazott Goretity Gorán. Mint elmondta, helyi szinten elsősorban önkormányzati segítséget tudnak kérni, ám ezen a téren szerencsére jó tapasztalataik vannak, hiszen a városvezetés jól fogadta a kezdeményezésüket. Az állam szerepét ebben a kérdésben ugyancsak az önkormányzatok támogatásában látja:

Szerintem az állam igazából abban tud segíteni, ha az önkormányzatokon keresztül legalább megadja a lehetőséget arra, hogy civilként tegyünk az ügy érdekében.


Farkas László. Kép: Duránszkai Tamás

A Több mint egy jel figyelemfelkeltő tábláihoz Farkas László adta az arcát, aki nyolc éve mozgássérült. Ő úgy látja, hogy a jelenlegi helyzet Szegeden a nyolc évvel ezelőttihez képest sok tekintetben jelentősen javult, bár akadnak még meglehetősen nagy hiányosságok, például a belvárosi vendéglátás terén:

Amikor pár hónappal ezelőtt el szerettünk volna menni ismerősökkel a belvárosba vacsorázni, akkor nem találtunk a McDonalds-on kívül olyan helyet, ami akadálymentes.

A Több mint egy jel kapcsán úgy fogalmazott, hogy szinte a lehetetlent próbálják meg a figyelemfelkeltéssel. Arra a kérdésünkre pedig, hogy szerinte miért nem figyelnek a mozgássérültekre maguktól is az emberek, a következőképp válaszolt:

Kicsit még mindig el vagyunk dugva az emberek elől, és kicsit sajnos le is sajnálnak bennünket.

A szerzett fogyatékossággal élő Farkas László a szerencsés lelki alkatú emberek közé tartozik, már ami a sérültséggel való megbirkózást illeti. Elmondása szerint mindig is pozitív ember volt, és ezt az optimizmusát a mai napig is megőrizte:

Kis túlzással fogalmazva nekem szinte az egyik pillanatról a másikra ment az átállás.


Kmetovics Anna Beáta. Kép: Duránszkai Tamás

Persze, nem mindenkinek sikerül ennyire könnyen megbékélnie a helyzettel. Kmetovics Anna Beátát, a mozgalom sajtóreferensét és családpedagógust arról kérdeztük, hogy hogyan tud egy mozgássérült lelki békére lelni.

Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert van, aki veleszületett problémával él, és van, aki menet közben lett mozgáskorlátozott. Sok minden függ attól is, hogy milyen élethelyzetben éri az embert egy ilyenfajta baleset vagy sérülés, egy ilyenfajta élettörés

– fogalmazott Kmetovics Anna Beáta, aki szerint nagy szükség van a családtagok és a barátok közreműködésére, összefogására. Kiváló szakemberek tudnak segíteni ebben, akik nemcsak a sérült embert, hanem a környezetét is felkészítik a megváltozott helyzettel való szembenézésre és a helyes hozzáállásra.

Nagyon sokszor két végletről beszélünk: egyrészt arról, hogy azt mondjuk, ez csak egy nátha, és nem foglalkozunk vele, ennek az ellenkezője pedig, amikor már el is temetjük azt az embert, akivel megtörtént a sérülés

– fejtette ki Kmetovics Anna Beáta, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy ez nem csupán szerzett fogyatékosság, hanem például daganatos megbetegedések alkalmával is jellemezheti környezetünket, és nagyon fontos megtalálni azt a bizonyos arany középutat. A legfontosabb persze, hogy a sérülést szerzett ember eldöntse magában, hogy együtt tud élni a megváltozott helyzettel.

Minden egyes sérülésnek megvan a maga szervezete, ahova ilyenkor az ember el tud menni, és segítségért tud folyamodni. Mi a Horizontnál leginkább gyógytornával foglalkozunk. Kiváló gyógytornászaink vannak, akik nagy szeretettel állnak a sérült emberek rendelkezésére.

Kmetovics Anna Beáta szerint a személyes boldogulás tekintetében minden attól függ, hogy maga az ember milyen lelki világgal rendelkezik. Van, aki saját magától képes a szembenézésre, és van, akinek ehhez külső, akár pszichológusi segítség is kell. A családpedagógus azonban mindenkinek csak azt tudja ajánlani, hogy

saját magában erősítse meg a hitet, hogy menni fog, és meg lehet csinálni, és hogy holnap is felkel a nap, és ennek nagyon kell örülni.

Molnár H. Boglárka