Spiró György főtanácsadó, Keszég László főrendező lesz a Szegedi Nemzeti Színháznál

  • MTI
  • |
  • 2016. február 2.

Spiró György Kossuth-díjas író művészeti főtanácsadóként, Keszég László főrendezőként vesz részt februártól a Szegedi Nemzeti Színház munkájában.

Gyüdi Sándor főigazgató a teátrum keddi sajtótájékoztatóján elmondta, a két szakember fő feladata a következő évad előkészítése. A műsor meghirdetése márciusra várható – tette hozzá.

A főigazgató úgy fogalmazott, az a célja, hogy értékes előadásokkal növelje a nézőszámot, olyan rétegeket is megszólítva, amelyek majd az ország jövőjét befolyásolják.

Spiró György arról beszélt, hogy Magyarországon magas a színházba járók száma: száz lakosra 56 színházlátogatás jut, ami több, mint a környező országokban. A rendszerváltás óta ez a szám nem csökkent, hanem nőtt, a távozó nemzedékek helyébe fiatalok léptek. Ha ez országosan így van, akkor egy egyetemi városban még inkább így kell lennie – mondta –, ezért nagyon fontosnak tartja, hogy a hallgatók a teátrum rendszeres nézői legyenek. Az író kijelentette,

ha nincs közönség, a színház nem létezik.

Ez nem azt jelenti, hogy a közönség igényeit minden határon túl ki kell szolgálni. Egy vidéki város színháza ugyanakkor mindenevő, népszínházat kell csinálni – hangsúlyozta.

Keszég László – akinek Spiró György tanára volt a főiskolán – a nyugalmat tartja a legfontosabbnak, szisztematikusan, lépésről lépésre haladva akar dolgozni a közönség és a társulat tagjainak megelégedésére.

A szabadkai születésű művész hangsúlyozta, Kaposváron szocializálódott, művész népszínházban, a rendezés során a történetmesélést helyezi az első sorba.

A Magyar Színházi Társulatot is vezető szakember főrendezőként a „megnézés” intézményét szeretné erősíteni, a készülő darabokat a bemutató előtt öt-hat nappal - az utolsó pillanat, amikor még változtatni lehet – véleményezve.