Söralátét-irodalom

A november 3-án hét órára a szegedi Jazz kocsmába érkezők csupán Schoblocher Barbara olykor-olykor felcsendülő hangpróbájából és a falra sután kivetített fekete-fehér képekből sejthették, hogy Czinki Ferenc zenés felolvasóestje készül. Míg a maroknyi közönség komótosan az asztalok és a pult köré rendeződött, a Jancsó Gábor gitárossal kiegészült énekesnő hangszálmelegítése észrevétlenül átalakult az Egy kocsma város összművészetek jegyében zajló kötetbemutatójává.

Egy dal után viszont át is került a szó a moderátorhoz, Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténészhez, aki felfedte az est résztvevőinek arcára, a falon függő harmonikára és nagyrészt a plafonra vetülő képtöredékek eredetét. Ezek a kötetet is díszítő fotók Oláh Gergely Máté munkái, melyek – mint később Czinki elmondta – szigorúan a szövegek ismerete nélkül készültek. A szerző ugyanis úgy akarta elkerülni a túl direkt illusztrációkat, hogy a kocsmatárcák helyszínére érkező fotóst teljes homályban hagyta a történeteket illetően.

De mielőtt belemerültünk az efféle kulisszatitkokba, megtudhattuk, hogy a különböző művészeti ágak felé kikacsintás nem korlátozódik erre a kötetre. A székesfehérvári kulturális életnek szerves részét, már-már szívét-lelkét képező Czinki nevéhez fűződik például a néhai KafkaBeat Kocsmaszínház, illetve ő igyekszik programokkal megtölteni a Csók István Képtárat is, elősegítve annak életben maradását. A fehérvári kitekintés után maga a könyv került terítékre. Helyesebben könyvtárgy, hiszen

a könyv nem más, mint fekete tinta, fehér papír és az ember elolvassa.

Az Egy kocsma várost ezzel szemben nemcsak a fotók, sokkal inkább a jegyzetek készítésére szánt, a művel való interakcióra felszólító záró oldalak teszik könyvtárggyá. A szerző és olvasó közti párbeszéd jegyében el is indult körútjára a moderátori példány – a közönség így papírra vethette kedvenc italozója nevét. A sörözői feljegyzések miatt a kötet megalkotásánál fontos volt a hordozhatóság. A szerző elárulta, hogy innen ered a zakózsebnyi formátum is. Az alkotók a kocsmai atmoszférához is próbáltak erősebben kötődni, így a könyv kemény borítása söralátétből készült, mind az ötszáz példány ugyanazon könyvkötőasszony keze által.


Munkafolyamat. A kép forrása: facebook.com/egykocsmavaros

A külsőségek után azért szó esett a tartalomról is. Czinki a szövegekben bemutatott kerületeknek megfelelően öt plusz egy szakaszba rendezve, kocsmákon keresztül igyekezett megfesteni a vidéki posztszocialista mindennapokat, annak jellemző problémáival, élethelyzeteivel. Saját bevallása szerint az író a témához az újságírás felől közelített, innen származik a műfaj is: a szerző tárcáit fikciósriportnak keresztelte, ezzel jelezve, félig vagy negyedrészt valós történeteken keresztül törekedett a valóság ábrázolására.

Kiderült, hogy a móriczi szemlélődés és jegyzetelés már csak az inkognitó megőrzése érdekében sem volt Czinki asztala, és

nem is mások magánéletének szanaszét lopása volt a cél,

a történetek csak kiindulópontként szolgáltak, és már sokszor ő sem tudja, hol csúszik át a valóság fikcióba. A kötetbe és ideiglenesen falra kerülő fotók viszont a valóság illúzióját, a riportszerűségeket hivatottak erősíteni.


Czinki Ferenc. A kép forrása: facebook.com/egykocsmavaros

Az effajta kocsmadokumentáció egy igen különleges toplistás helyezéshez volt elég, ugyanis a kötet A két Lotti, a Szent Péter esernyője és A szürke ötven árnyalata mellett bekerült azon négy könyv közé, melyet az egyik helyszínül választott italozó pultosa életében olvasott. De nem ez volt az egyetlen csaposi visszajelzés, egy másik hölgy ugyanis Facebookon jelezte a szerzőnek, hogy „olvasta a cikket, tetszett, visszajöhet”.  A (kétes) dicsőséget pedig a szövegek mentén szerveződő kocsmatúrák is gyarapítják.

A lassan előkerülő, restik és talponállók világába kalauzoló történetek és a dohányzásellenes törvény káros hatásai felé tett hosszabb kitérők zárták a kissé ívét vesztő, de a hangulatot híven őrző beszélgetést, és adtak teret a zenés felolvasásnak.  A Blahalouisiana két tagjának térnyerése előtt azért még kiderült, hogy a várakozásokkal ellentétben nincs tervben az Egy kocsma város 2., a szerzői érdeklődés a pozsonyi egypercesek felé fordult.

Afféle előzetesként hallhattunk is egyet az új tárcák közül, és „bonus trackként” elhangzott egy, a könyvből kimaradó darab is, de a szerző azért esősorban a kötetből szemezgetett. Ezekre azonban a felolvasást kísérő zenei aláfestés miatt olykor nehézkes volt odafigyelni, így érdeklődő tekintetünk hamar elkalandozott a körútja végét járó könyvtárgy felé. A közönség soraiban ülők lelkesen vetették papírra nemcsak kedvenc poharazójuk nevét, hanem borgőzös emlékeiket is.

Ebből az óvatlan merengésből szakította ki aztán a közönséget egy, a felolvasásokat elválasztó angol nyelvű Blahalouisiana-dal, melynek inkább hangzása, mintsem a szövege idézte a kötetbeli témákat. Így a zene, szöveg és képek egyébként kellemes elegye azt a hatást keltette, hogy a különböző művészeti ágakból kölcsönzött elemek öncélúan hivatottak egymást támogatni. De talán épp a szerves kapcsolat hiánya segített megidézni a Czinki-tárcákban felkarolt kocsmai beszélgetések esetlegességét is.

Balogh Réka

(A címoldalon szereplő kép forrása: facebook.com/egykocsmavaros.)