Sikeres volt a magyar díszvendégség a tajpeji könyvvásáron

  • MTI
  • |
  • 2016. február 21.

Sikeresnek ítélték a díszvendég Magyarország szereplését a szervezők a vasárnap zárult Tajpeji Nemzetközi Könyvvásáron, amelynek programjait mintegy félmillióan látogatták – mondta el Égeni Nikolett, a tajpeji kereskedelmi képviselet munkatársa az MTI-nek.

Kiemelte, hogy a magyar irodalom elterjesztésének jó esélyei lehetnek a 23 milliós Tajvanon, az ottaniak ugyanis érdeklődők és sokat olvasnak.

Büszkék vagyunk, amiért az írói teljesítményt, a táncosok szereplését, valamint a bor- és ételkultúránk bemutatóit megkülönböztetett érdeklődés kísérte

– fogalmazott Égeni Nikolett. Hozzátette, hogy a díszvendégnek járó több mint 410 négyzetméteres pavilonban az elmúlt napokban 41 programot szerveztek Tajvan fővárosában.

Feidézte, hogy Gárdos Péter Hajnali láz című kötetét dedikálta, Dragomán György pedig író-olvasó találkozón beszélgetett a közönséggel, a FolkEmbassy zenekar jóvoltából naponta kétszer volt tánc és ugyancsak naponta kétszer tartottak borkóstolót. Tartottak workshopokat, kézműves foglalkozásokat, Tóth Károlyné pedig a hímzéssel ismertette meg az érdeklődőket. Népszerű volt Mautner Zsófia gasztroblogger főzőshowja, amelybe bekapcsolódhattak a helyiek és együtt is fogyasztották el az ételeket.

Égeni Nikolett elmondta, hogy Magyarország sok európai országnál jobban ismert a tajvaniak körében, Petőfi Sándor Szabadság, szerelem! című verse ugyanis – amelyet a kiállítás mottójául választottak – általános iskolai tananyag az ázsiai országban.

Közlése szerint Tajvanon megtalálhatók ugyan a magyar könyvek, de kevés van belőlük. Ennek egyik oka, hogy a szigeten használatos tradicionális írással csekély számú művet adtak ki.

A Taipei World Trade Center kiállító csarnokaiban kedden nyílt meg a régió egyik legrangosabb kulturális seregszemléje. A Balassi Intézet által koordinált Publishing Hungary Program támogatásával szervezett magyar megjelenés alkalmával tíz magyar kiadó mutatkozott be. Az esemény fontos eleme volt a gyermekkönyvek és gyermekkönyv-illusztrátorok munkájának megismertetése is.