Pray for Brussels – Európában és Szegeden

A brüsszeli terrortámadás áldozataira emlékeztek gyertyagyújtással csütörtök este Szegeden, az Alliance Francaise épületénél, a belvárosban.

A Szegedi Tudományegyetem Frankofón Egyetemi Központja szervezte megemlékezésen részt vett Trócsányi László igazságügyi miniszter, Paczolay Péter római nagykövet, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke, Solymos László szegedi alpolgármester és a Tisza-parti város közgyűlésének több tagja.

Laureline Congnard lektor felidézte, az elmúlt másfél évben harmadik alkalommal gyűltek össze Szegeden az emlékezők, ezúttal Belgiumot érte támadás. A szégyenletes merényletben harmincnégyen vesztették életüket és több mint kétszázan sebesültek meg.

A lektor felolvasta Marie-France André, a Belga Királyság budapesti nagykövete levelét. A diplomata úgy fogalmazott, a civilek ellen elkövetett merényletek mindenkit megráztak. Az elmúlt napokban a nagykövetségre küldött levelek, az épületnél elhelyezett virágok, gyertyák, a szolidaritás jelei bizonyítják, Belgium számíthat a magyar nép együttérzésére, támogatására – írta Marie-France André.

Szerkesztőségünk a tavaly novemberi szegedi megemlékezésen is jelen volt, az akkori párizsi támadások során egyik szerzőnk családtagját is találat érte. A terror közelségét azonban nemcsak az utóbbi időben megszaporodott – sajnos csupán részben meghiúsított – merényletek jelzik, hanem az is, hogy személyes érintettségünk, ha szerencsére most hajszálakon is múlt a dolog, ezúttal több is akad.

Egyik kedves interjúalanyunk, a Paddy and the Rats énekese csupán néhány órával a reptéri robbantások előtt szállt át Brüsszelben, a Memória Offline legutóbbi vendége, a Brüsszelben dolgozó Gergely Nándor pedig mindössze fél órával korábban hagyta el ugyanazt a metróvonalat ugyanabban a megállóban, ahol aztán a robbantás bekövetkezett. Az ő szerencséjük felett érzett örömünk egyelőre az egyetlen vigasz az Európát egyre inkább érintő veszély és gyász közepette.

MTI / Memória Online

A szegedi felvételeket Duránszkai Tamás készítette.
Szerkesztette, vágta: Molnár H. Boglárka.