Nem susognak a fák, nem brekegnek a békák

Ki tudja, mi lehet az oka annak, hogy 2015-ben a Szegedi Nemzeti Színház nyílt közleményben meghátrál Alfred Jarry Übü király című drámájának bemutatásától? Vannak teóriák, de egyik kifogás sem okolja megfelelően a megfutamodást. Talán az Jarry darabjának keresztje, hogy be sem mutatják, máris felháborodást sejtünk mögé nézői reakciónak? Vagy talán nem illik a reperotárba? Valószínűleg nem, 2015-ben a Szegedi Nemzeti Színház profiljába nem passzol egy Alfred Jarry. Akkor mi kompatibilis? Szigligeti Edétől a Liliomfi? Lehár Ferenctől a Luxemburg grófja?

Lássuk, utóbbi mennyire váltja be a hozzá fűzött reményeket.

Lehár Ferenc magyar zeneszerző háromfelvonásos operettjét először 1909-ben mutatták be Bécsben (Theater an der Wien), majd 1910-ben Budapesten (Király Színház). Lehár saját bevallása szerint:

Az operettszerző nem írhat spekulatív, lélekmarcangoló zenét; egyszerűnek, népiesnek kell maradnia. Ez bizony nehéz – nehezebb, mint általában hinnők. Nem szabad többet akarnia, mint azt, hogy operettszerző legyen, ám óvakodnia kell a banalitástól és nem szabad csorbát ejtenie muzsikusi méltóságán.


Fotó: Jánosi Eszter. További képek az előadásról galériánkban

A Szegedi Nemzeti Színház feldolgozása olyan, amilyen a Nagy Könyvben írva vagyon. Nem spekulatív, nem lélekmarcangoló, egyszerű és népies, viszont helyenként nem óvakodik a banalitástól sem, és bár csorbát nem ejt a muzsikusi méltóságon, de nem is úgy hozza lázba az embert, ahogyan vélhetően szeretné. Sándor János profinak számít, képességeit nemigen lehet megkérdőjelezni, és

operettet is iskolapéldásan rendez, viszont a történet itt meg is áll.

Párizs a századfordulón, Bazil herceg, Uganda kormányzója (Király Levente) évekig pénzelte Angéle-t, az operett ragyogó tehetségét (Kónya Krisztina), és most elérkezett az idő, hogy ezt a kapcsolatot hivatalossá is tegye, csakhogy Angéle rangon aluli, ezért előbb kell találni egy balekot nemesi címmel, aki elveszi, majd elválik, és így Bazil nyélbe ütheti a saját házasságát, menekülve kényszermenyasszonya elől.


Fotó: Jánosi Eszter. További képek az előadásról galériánkban

Ez a balek pedig nem más, mint René (László Boldizsár), aki épp ekkor kapja kézhez luxemburgi grófságát igazoló okiratát, ám ebből a címből nagyjából csak ezt papírlapot profitálja. Itt van még a darab egyik legellentmondásosabb figurája, Brissard (Gömöri Krisztián), valamint barátnője, a roppant idegesítő, felszínes Juliette (Bódi Barbara) és Bazil kísérői (Szívós László, Réti Attila, Taletovics Milán).

Utóbbiak hozzák az egyetlen olyan színt az előadásba, amely némileg reflektál aktualitásokra. Ők hárman találják meg álvőlegénynek Renét, és vágják át teljes nyugalommal Bazil herceget, akinek többek közt az olajkoncessziót is köszönhetik. Ismerős, igaz? Bolondot csinálni valakiből, hogy aztán abból húzzanak hasznot. De ez sem tart sokáig, mert a néző szórakozni akar, nyilván, így foglalkozzunk inkább a szerelmi szállal! László Boldizsár és Kónya Krisztina elképesztően kilógnak – előnyükre – az előadásból, ez van,

az énekelni tudó prózai előadók és az operaénekesek közt ezúttal is érződik a tátongó szakadék.

Még a kémia is működik úgy-ahogy, de ami a legrosszabb, hogy azonosulni a párral és teljes szívből drukkolni nekik nem nagyon lehet. Illetve akkor már inkább lehet drukkolni Bazil sikerének, mert Király Levente még mindig tudja, hogy egy színésznek nem feltétlen kell ripacsnak lennie, pusztán azért, mert operettben játszik.


Fotó: Jánosi Eszter. További képek az előadásról galériánkban

Érdekes szereplő még Gömöri Brissardja, aki brecht-i ismétlésre hajazó módon folyton készülő balettdarabjáról beszél. Persze, közröhej tárgyává teszik, akárhányszor felemlegeti terveit. Önkifejezés? Eredeti ötletek? Ugyan már! Írjál inkább szerelmes darabot, Brissard, mert a susogó fák és brekegő békák senkit nem érdekelnek, abból nem élsz meg, nem tudod eltartani a menyasszonyod, aki ezért inkább három másik férfival jön majd össze. A huszonnyolcadik szenvedő szerelmespár története viszont kasszasiker lesz!

A díszlet nagyszabású, színösszeállítása látványos, hol a karmazsinvörös, hol a kék dominál, a farsangi rész egy konszolidált Nagy Gatsby-jelenetre emlékeztet Baz Luhrmann filmjéből, tehát a látványra nem lehet panasz. Az operett könnyed műfaj, és szórakoztató, de azt hiszem,

a szórakozásnak nem feltétlen kell korrelálnia a kongó tartalommal.


Fotó: Jánosi Eszter. További képek az előadásról galériánkban

Nem mondanám, hogy teljesen ötlettelen adaptációval állunk szemben, vannak igencsak jól sikerült pillanatok, például az a visszatérő humorforrás, amelyben René monológjait ugyan Angéle-ről fogalmazza, mégis mindig úgy alakul a szituáció, mintha szerelmi vallomásait a Grand Hotel portás-lakáj-munkanélküli színészkarakterének (Galkó Bence) szánná. Ez a helyzetkomikum nagyon jó, de nem elég. A darab tele van káprázatos jelmezekkel, monumentális nagyjelenetekkel, az összkép mégis valahogy halvány.

Kár, hogy Brissard végül elveti a balett tervét, mert így sosem nyer bizonyosságot, hogy a susogó fák és a brekegő békák valóban rosszabbak-e, mint a három megvezetett szerelmes mindennapi története.

Tóth Emese

(Alfred Maria Willner – Robert Bodanczky – Lehár Ferenc: Luxemburg grófja.
Szegedi Nemzeti Színház, rendező: Sándor János)