Műfajtalan tartalmak

Réz András a Mentor(h)áló 2.0 Program és az IH Rendezvényközpont Pedagógiai esték című sorozatának keretében járt Szegeden október 21-én, amelyre a volt Ifjúsági Ház nagytermét sikerült közel telt házzal megtölteni. Oszd meg és Uralkodj című, közvetlen, tegeződő és interaktív előadásában Réz András megpróbált egy elméleti keretet létrehozni a kortárs tömegkulturális termékek fogyasztásához, elsősorban a fiatalabb generációra fókuszálva, de szót ejtve az idősebbekkel való kommunikációs problémák áthidalásáról is. Természetesen a témát tekintve nem maradhatott ki az értekezés technológiai aspektusa sem, hiszen a digitális forradalom az elmúlt 10-15 évben nagyban befolyásolta a klasszikus kulturális termékek, mint például a film vagy a zene fogyasztását, de hozzá köthető akár a könyvpiac átalakulása is.

A közösségi média szociális életünkre gyakorolt hatása pedig szinte teljes mértékben tetten érhető. Réz András több személyes élményén keresztül érzékeltette, hogy az Y- és Z-generáció számára

az internetes közösségi tér már egyáltalán nem egy virtuális társadalmi életnek számít, hanem „a” közösségi életnek tekinthető.


Fotó: Gémes Sándor / szegedma.hu

Bár maga az előadó állítja, hogy neki nincs privát Facebook-profilja, de egy rajongói oldalt üzemeltet, és ha nem is aggasztja, ám sokszor értetlenül áll a közösségi média kaotikussága, az egymás mellett elhaladó és sokszor össze nem egyeztethető vélemények sokasága előtt, melyeket érdemi vita nélkül ütköztetünk. A valóságos véleménycsere, az érvek és ellenérvek felsorakoztatása hiányzik, noha nem is biztos, hogy a Facebook-ot erre találták ki. A felütést követően, az előadás további részeiben Réz András megpróbálta pár címszóban definiálni a kort, amelyben élünk, ha már megmagyarázni, illetve rendszerbe foglalni (most még) közel lehetetlen.

Az előadás első nagyblokkja a valóságszerűséget emelte kulcsszavául. Az előadó rávilágított arra a rendkívül fontos kérdésre, amely a jelenünket nagymértékben meghatározza, vagyis hogy milyen módon viszonyulunk a valóságnak beállított fikcióhoz. Ezt a fajta életszerű ábrázolást használja például a valóságshow műfaja is, amely nem több egy fiktív storyboard szerint leforgatott áldokumentumfilmnél, ezzel szemben viszont valóságként adja el önmagát.

A digitalizáció, vagyis a könnyen manipulálható képanyag a fotózásban, illetve a videózásban egyszersmind a valóságérzet modifikációját hozta el, pedig korábban a fényképészet sajátja éppen az volt, hogy bizonyítóerejű volt, hogy „a kikezdhetetlenül objektív igazságot” mutatta. A média kozmetikázott, cenzúrázott valósága vagy a filmek CGI-használata mind arra mutat, hogy a tömegkulturális termékek valósága vizuálisan és tartalmilag egyaránt tetszés szerint módosítható, egyszerűbben fogalmazva: a valóság ma már meglepően könnyen elferdíthető. Ilyenkor vetődhet fel a kérdés, amit az egyik néző végül fel is tett, hogy ez a tendencia végeredményben „baj-e”. Réz András válaszában kiállt a korábbi állítása mellett, miszerint nem biztos, hogy ez baj, csak akkor

újra kell definiálnunk a valósággal és a valóságszerűséggel kapcsolatos elképzeléseinket.


Fotó: Gémes Sándor / szegedma.hu

Az előadás második fontos eleme az eredetiség volt. A közönség elég diverz módon fogadta azt a meglátást, miszerint a szellemi termékek már alig kötődnek egzakt fizikai adathordozóhoz: a ’90-es években egy fotó negatívja számított az eredeti forrásának, ma pedig már eleve digitálisan jön létre a kép, amely tetszés szerint másolható, törölhető, sőt már az elkészítés pillanatában módosítható különböző effektekkel, filterekkel. Ugyanez a vonal figyelhető meg a filmek esetén is: korábban a DVD, még korábban az akár hangalámondásos, sokszor újramásolt VHS számított felbecsülhetetlen kincsnek, ma viszont már minden filmet digitálisan tárolunk, és pillanatok alatt megosztunk, és azonos minőségben másolunk. Így viszont az eredetiség koncepciója is megváltozott mára, és ez a kijelentés az előadás egyik fontos elemévé lépett. A fiatalabb generációnak ugyanis teljesen másfajta elképzelése van az eredetiségről, a szerzőiségről, illetve másfajta viszonyrendszert ápol a művészeti termékekkel, mint a valamelyest korábbi nemzedékek. Ahogy Réz András is kifejtette,

szembe kell néznünk azzal, hogy van egy olyan generáció, amely nem tudja, hogy mi az a celluloidalapú negatív.

A generációs különbségek meglétével és azok ellenére a közönség soraiban természetesen felmerültek érvek és ellenérvek azzal kapcsolatban, hogy mennyire problematikus, ha a fiatalabbak számára teljesen természetes a fotók és filmek szabad másolása, módosítása. A közönséget megosztotta az a kérdés is, hogy az analóg és a digitális kultúra milyen módon tudna egymás mellett megélni. Voltak, akik szerint a fiatalabb generációnak esetleg meg kellene tanítania az idősebbeket az újabb technológiák nemcsak a szó szerinti használatára, hanem azok szimbólumrendszerére és társadalmi-kulturális hátterére is. Előkerült az a problémakör is, hogy a pedagógus, illetve a szülő mennyire tudja felkészíteni a fiatalokat a fejlett technológia használatára és veszélyeire. Volt viszont olyan is, aki kétségbe vonta, hogy egyáltalán

van-e szüksége útmutatásra annak a fiatalnak, aki már eleve beleszületett ebbe a digitálisan vezérelt világba.


Fotó: Gémes Sándor / szegedma.hu

Mindezek megtárgyalása után a harmadik fontosabb elem a mobilitás megerősödése volt, vagyis hogy a különböző technológiák elérhetősége megnőtt, a világ pedig ezáltal kisebb lett: az emberek könnyebben és olcsóbban kapnak fapados járatra jegyet, több az autó, több a mobiltelefon, ami mind-mind felgyorsította nemcsak fizikai helyváltoztatás sebességét, hanem az emberek közti kommunikációt is. Ehhez természetesen kellettek a különböző jogi, politikai döntések is, amelyek ezeknek a szolgáltatásoknak az elérhetőségét egyre szélesebb körben lehetővé tették. A globalizáció, a világ gyorsabb elérhetősége megváltoztatta a mi kultúránkat is:

ma már nem lehet kijelenteni egyetlen kultúráról sem, hogy vegytiszta, hogy homogén lenne.

A generációs különbségek persze itt is felvetődnek, tudniillik hogy a fiatalabbaknak az „instant” világ (melyben minden fogyasztási termék és szolgáltatás azonnal, készen, rövid időn belül elérhető – például a Nod32 frissítése, a pizzarendelés stb.) sokkal természetesebb, mint az idősebbeknek.

Mindent összevetve Réz András álláspontja a mai digitalizált világról és a generációk közötti különbségekről párhuzamba állítható azzal a posztmodern nézettel, miszerint semmiről sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy jó vagy rossz hatással van-e egy adott társadalomra. A különböző kulturális termékek, mint a filmek, televíziós műsorok, reklámok és sorozatok műfajilag és bemutatási módszereikben összemosódtak, és ma már csupán a tartalmakat fogyasztjuk, elemezzük és gyártjuk magunk is.

Duránszkai Tamás