Mázsahistória

Ma van az európai elhízás elleni nap, melynek célja, hogy felhívja a túlsúlyos emberek figyelmét a testalkatuk által okozott egészségügyi kockázatokra.  Az elhízást annak gyors terjedése miatt huszadik századi betegségként tartják számon, ám a történelmen végigtekintve megállapíthatjuk, hogy ez nem teljesen igaz, hiszen ha kisebb arányban is, illetve jellemzően inkább a felsőbb társadalmi rétegekben, de bizony régen is sokaknak meggyűlt már a bajuk a kilókkal. Összeállításunk természetesen a teljesség igénye nélkül söpör végig a századokon, éppen csak elidőzve egy-egy kilométerkőnél.

Az egyik legrégebbi túlsúlyos uralkodó a Bírák könyvéből ismert Eglon, Moáb királya volt. Az Ószövetség szerint az Izrael népét sanyargató királyt végül egy Ehud nevű férfi ölte meg egy arasznyi hosszú, kétélű késsel, amit Eglon hasába döfött. A legenda szerint Eglon kiömlő hája körülfolyta a kés kint maradó markolatát, így azt már nem lehetett kihúzni a testéből.


Az Eglon elleni merénylet a Speculum Humanae Salvationis egyik lapján, 1360-ból.
A feltételezések szerint mindez Kr. e. 1070 körül történhetett

A híres firenzei család sarjaként Giovanni de’ Medicinek (vagyis a későbbi X. Leó pápának) elsősorban nem az egyházi hivatáshoz lett volna kedve, a feljegyzések szerint azonban a családi érdekek már születésekor eldöntötték, hogy egyházi karriert kell befutnia. A tizennégy évesen bíborosi rangra jutó Giovanni mindemellett javarészt világi neveltetésben részesült, s a firenzei főnemesekre jellemző tékozlásnak és élvhajhász életvitelnek akkor sem mondott búcsút, mikor 1513. március 19-én a pápai trónra emelték.

X. Leó pápa ugyanis a legkevésbé sem titkolta, hogy az egyházi teendők nem kötik le. Jellemző rá, hogy az éppen kezdődő reformációt is csupán pillanatnyi zavarnak minősítette, és nagyjából nem is tett ellene semmit, egy-két pápai bullát leszámítva. Amellett viszont, hogy bolondult a zenéért, a színházért és a költészetért, hatalmas összegeket költött vadászatokra, fényűző bankettekre, vacsorafogadásokra, ami aztán a pápai kincstár mellett nyomott hagyott a külsején is.


X. Leó pápa Raffaello festményén

X. Leó kortársa, VIII. Henrik angol király 1521. május 21-én, az első hevesebb Luther-ellenes megnyilvánulások egyikeként elküldte vitairatát a pápának, melyben a hét szentség mentén (az ugyancsak kissé tokás) Luther Márton tanításainak tévességét fejtegette. Ezért cserébe X. Leó „a Hit védelmezője” címet adta az angol királynak, aki negyvenéves kora után szintén erős hízásnak indult. A spanyol krónika ismeretlen szerzője az alábbiakat írta VIII. Henrikről:

A király olyan kövér volt, hogy a három legnagyobb ember, akit csak találni lehet, elfért volna a köpenyében.

A Tudor-kori arisztokrácia finoman szólva kalóriadús étrendet követett, zsíros szószokkal, tésztaféleségekkel, na és a rengeteg hússal. Ez alól az ugyancsak hatalmas mennyiségű húst és hat feleséget elfogyasztó VIII. Henrik sem volt kivétel, aki ráadásul az italt sem vetette meg. Egy darabig azonban mégis jól tartotta a súlyát, köszönhetően a sportos életvitelének, vagyis a rengeteg bajviadalnak.

Elhízását azonban épp e bajviadalok egyikének köszönheti, amikor is Henriket levetette magáról a lova, majd a nehéz harci páncélzatot viselő állat ráadásul még rá is esett a királyra. VIII. Henrik súlyos fej- és lábsérüléseket szenvedett, néhány óráig eszméletlenül feküdt, és sebesülései élete végéig nyomot hagytak rajta. Egyre nehézkesebben mozgott, és mivel az evés iránti szenvedélye eztán se hagyott alább, a sport hiányának köszönhetően hamar felszaladtak a kilók. A király balesetekor 89 centis derékbősége négy év múlva már 132 centi volt, halálát megelőzően pedig már a lovára is csak emelővel tudták ráültetni.


Az idős VIII. Henrik hatodik és egyben utolsó feleségével, Parr Katalinnal

A 17-19. századi francia uralkodók közt is alig találunk egészséges testalkatút, bár a királyok ritkán nélkülöznek, és a tekintélyüknek sem árt a túlsúly. Persze, mint tudjuk, XVI. Lajost még ez sem mentette meg a guillotine-tól.


XIV. Lajos, XV. Lajos, XVI. Lajos és XVIII. Lajos

A francia forradalom közepette XVI. Lajos kivégzését pedig nemcsak a szintén jó húsban lévő nagybátyja, Lajos Fülöp József herceg szavazta meg, hanem a forradalom vérbírója, Georges Jacques Danton is, aki maga is termetes férfinek számított.


Gerard Depardieu az 1982-es Danton című film címszerepében és maga Danton

Danton elszegényedett ügyvédből lett a francia forradalom kiemelkedő majd Robespierre által kivégeztetett alakja, aki mint a jakobinus-kabinet igazságügy-minisztere megannyi arisztokrata fizetési listáján szerepelt – így tudta megengedni magának azt a hedonista életmódot, amit a sok jó étel, ital és nő jelentett. Jó barátságot ápolt a már említett Lajos Fülöp Józseffel, Orléans hercegével is, akinek bacchanáliáin rendszeresen részt vett.

És bár nem tudni, hogy az Orléans-i orgiákon pontosan mik történtek, ám a Tuileriák palotája (XVI. Lajos lakhelye) elleni ostromban Dr. Drábik János szerint a következőek:

A forradalomra emlékező írók természetesen mellőzik a pontos beszámolót az itt történtekről. Így pl. nem tesznek említést arról, hogy milyen kannibálorgia zajlott, hogy nemcsak húst sütöttek a legyilkolt svájci katonák testéből, de az Orleáni Herceg egyik közeli szövetségese, Grammont színész, még egy pohár vért is ivott az egyik áldozat testéből.

Dr. Drábik János: Uzsoracivilizáció, 5. fejezet

Orléans hercegének fia, I. Lajos Fülöp pedig már a franciák utolsó királyaként híresült el többek között testsúlyáról is. Zuhanó népszerűségének végpontján, egyben a karikatúratörténet hajnalán ugyanis több gúnyrajz is jelent meg róla, amelyek az erősen elhízott uralkodó testi adottságait figurázták ki.


Philipon körtéje (1832 körül) és Daumier karikatúrája (1840) I. Lajos Fülöpről

A sort természetesen nem törik meg a huszadik század egyes történelmi személyiségei sem: elég csak az amerikai Theodore Roosevelt-re vagy közvetlen utódjára, Howard Taftra gondolnunk, Európánál maradva pedig emlékezetünkbe idéznünk Winston Churchill vagy Helmuth Kohl, az idős Viktória királynő vagy az orosz Sztálin – Hruscsov – Borisz Jelcin tengely alakjait.

Az pedig már csak hab a kalóriatortán, ha megnézzük, kik voltak azok, akik normális testalkatuk dacára vaskos, kövér, hordóhasú figurákként maradtak fenn emlékezetünkben. Buddha például nem volt sem kopasz, sem kövér, és Szent Miklósból is csak a gyerekek és a Coca Cola kedvéért lett medvealkatú Mikulás.

Napjainkra nézve egyébként az elhízott és túlsúlyos lakosok aránya a fejlett országokban gyors ütemben növekszik, az Egészségügyi Világszervezet szerint például Európában tizenöt éven belül szinte mindenki kövér lesz. Vagyis néhány száz év múlva a huszonegyedik század történelmi szereplői közül már csak szemszín, bőrszín vagy frizura alapján lehet majd hasonló válogatást összeállítani.