Kortárs festőművészek Jézus életéről készült képeit mutatják be Szegeden

  • MTI
  • |
  • 2016. február 10.

Három kortárs festőművész, Aknay János, ef. Zámbó István és Tábori Csaba Jézus életéről készült képei láthatók csütörtöktől a szegedi Reök-palotában.

Nátyi Róbert művészettörténész a tárlat anyagát bemutató szerdai sajtóbejáráson elmondta: Matula Péter Svédországban élő magyar műgyűjtő 2001-ben kért fel hazai kortárs festőművészeket, hogy saját stílusukban örökítsenek meg 21 újtestamentumi történtet. A sorozat első, kiállításra alkalmas anyaga 2012-ben készült el, azóta több neves tárlaton vett részt a gyűjtemény.

A magyar modernizmus meghatározó iskolájához, a szentendrei festészethez köthető három művész különböző stílusban, szemlélettel ábrázolja ugyanazt a bibliai történetet. Az évszázadok során kialakult bizonyos ábrázolási formáktól nehéz lenne eltérni, de mindhárom festőművész kapcsolódása egyéni az újszövetségi történetekhez – fogalmazott a szakember.

Tábori Csaba Jézus életének 21 epizódját megfestve készített kereszt alakú térinstallációt. Ezt és a képekhez készített vázlatokat a szecessziós palota aulájában állítják ki. Az egyik első emeleti kiállítótérben kapnak helyet ef. Zámbó Istvánnak a keresztény ikonográfiai hagyományokat újraértelmező festményei. Ezen a szinten láthatók Aknay János képei is. A Kossuth-díjas festő- és szobrászművész alkotásain már a hetvenes évektől megjelennek a szárnyas angyalfigurák, melyek feltűnnek a gyűjtemény számára készített képeken is – közölte a művészettörténész.

Nátyi Róbert elmondta, hogy a regionális összművészeti központban a március 10-ig látható kiállításhoz kapcsolódva előadásokat tartanak a keresztény művészetről és a Bibliáról. A tárlat alkalmából – a kiállítássorozat más helyszíneihez hasonlóan – rajzpályázatot hirdettek általános iskolások számára. A legjobb műveket majd Budapesten mutatják be a három alkotó képeivel együtt – tette hozzá Nátyi Róbert.