Kortalan körrajz

A közönség a színpadon, kezdek most már hozzászokni, egész nyáron olyan előadásokkal volt megtöltve a szegedi Régi Zsinagóga, amelyen a nézők a színpadon foglaltak helyet, hol kisebb-nagyobb relevanciával az előadások témájától függően. Ha viszont valami releváns ily módon a néző szemszögéből, akkor az a Duna Táncműhely Körtánc című előadása, melynek alapját Kornis Mihály Körmagyar című, 1980-as évek végi bohózata alkotja. Maga az irodalmi mű egy szórakoztatóan infantilis hangulatot hordoz magában, miközben tűpontos lenyomata a nő és férfi találkozásai, szexuális kapcsolatai mentén létrejövő kommunikációs berögződéseknek  és előítéleteknek. Azért is fontos a két nem ütköztetésének alapgondolata, mert még mindig ebben a témában merül fel a legtöbb eltúlzott negatív vagy pozitív benyomás. 2017-ben is hallottam már férfitől azt, hogy nem léptet elő nőt, mert azt befolyásolják adott esetben a hormonjai, de olyan nővel is beszélgettem, aki percenként hülyézett le minden férfit a világon két korty Martini közt. A középút, az együttgondolkodás, a potenciális megoldás meg valahol elsikkad a két nem szélsőséges üvöltözése közepette. Kornis is valami hasonlót ragadott meg, legalábbis például a Katonával mindenképp pellengérre állította az erőszakos férfi prototípusát, ami sajnos egyre menőbb. De az alapkarakterek közt található az Utcalány, a Takarítónő, a Fiatal Elvtárs, a Fiatalasszony, az Édes Kislány, az Író, a Színésznő és a Milliomos.


Fotó: Révész Róbert

Az abszurd jeleneteket a Duna Táncműhely a szövegtől szinte teljesen különböző módon dolgozta fel. A tánc nyelve azért is elképesztően érdekes, mert vannak szituációk, amikor keményebb közlésnek tetszik, mint a szavak, de a fordítottjára is láthattunk már precedenst. A Körtánc az utóbbi kategória. A szöveg ismerete nélkül némelyik jelenet légies etűdnek tűnik, holott például a szövegben épp egy, a férfi által dominált erőszakos közösülés történik. Az első találkozás épp ilyen, a Katona és az Utcalány tánca, viszont az ezt követő, a Katona és a Takarítónő tánca már érzékelteti a tett súlyát. A Körtánc című előadás tiszteletben tartja az alapanyagot, mégis teljesen átgyúrja, a saját stílusára alakítja. A szereplők cserélődésének metódusa ugyanúgy zajlik, mint a bohózatban, a Katona és az Utcalány jelenetéből vált a Katona és a Takarítónő jelenetébe, majd folytatódik a Takarítónő és a Fiatal Elvtárs táncával.


Fotó: Révész Róbert

A társulat az epizódok ábrázolásával együtt egy egészen kivételes, kvázi tánctörténeti előadást is abszolvál. Láthatunk itt néptánctól kezdve a baletton át a modern stílusokig mindent, de ami a legjobb: mindig a jelenetekhez illő stílust.

Kornis korrajza gyakorlatilag kortalan, és mintha ő maga is tudná érzékelteti a szövegben ezt. A kor támpont, egy viszonyítási pont, amely talán az adott éra közfelfogását hivatott betájolni, de manapság sem lepődnék meg hasonló diskurzusokon. Ehhez kapcsolódóan a szereplők sem mindig koruknak vagy kiállásuknak megfelelő karaktert játszanak, például az Utcalányt táncoló művészt, ha lenyakaznak, se tudtam utcalánynak látni, és ekkor jöttem rá, hogy valami ilyesmi lehet az előadás titka. Mintha egy kirakaton keresztül egy rakás, társadalmunkról mintázott táncoló figurát látnék, tünemények csak, megfoghatatlanok, mégis tudom, hogy több ezer valós másuk szaladgál az utcákon nap mint nap.


Fotó: Révész Róbert

A tánc formanyelve által a Körmagyar durva felületre igénytelenül felfújt falfirka helyett egy leheletfinom papírra vetett tusrajzzá változott, és noha azt feltételeznénk, hogy az első verzió képviseli jobban a realitást, nos, a tökéletes igénnyel felépített légies mozdulatok mögötti szürke és olykor kegyetlen valóságtartalom adott esetben sokkolóbb tud lenni.

 

Tóth Emese