József és a csábítás

„Egy materiális, a transzcendenciát tudomásul nem vevő, sőt, veszélyesnek tartó világban vagyunk, ahol az ember csak test és hús, anyag, impulzusok nélkül létezik. Hideg és kiszámított minden, a társadalom kasztokra oszlik, minden óramű pontossággal működik. Ebbe a világba érkezik meg József, a maga szubjektiv világlátásával és energiája szétzilálja a rendet. Miképpen Salome Keresztelő Szent Jánosban, Potifárné Józsefben látja meg az oly régóta áhított férfit, aki kizökkenti érzéketlenségéből.”

Vallás és erotika, extázis és transzcendencia mindig is összetartoztak, és ebben a különös táncműben már-már merész módon tűnik el a határ a kettő között.

Szegedi Nemzeti Színház

 

A Szegedi Kortárs Balett előadása az egyik legismertebb bibliai csábítástörténetet dolgozza fel: Jákob egyiptomba került fia, József gazdája a fáraói testőrség parancsnoka, Potifár lesz, akinek felesége megpróbálja elcsábítani Józsefet, és miután ő ellenáll, a feleség megvádolja azzal, hogy megpróbálta megerőszakolni, mire Józsefet bebörtönzik. Juronics Tamás koreográfiáját Jánosi Eszter képeivel ajánljuk.