Instant Meursault

Számos Közöny-feldolgozás született már külföldön és hazánkban, színpadon és vásznon is, kezdve Luchino Visconti 1967-es filmjével, amelyben Meursault-t Marcello Mastroianni alakította. Lehet így is, mármint a klasszikus módon adaptálni egy regényt, amikor épp annyi színészt láthatunk, ahány szereplőt; de lehet akár egy tudathasadásos monodrámával is prezentálni az egzisztencializmus egyik legnagyobb alakjának művét. Nem tudnék biztos receptet mondani arra, melyik verzió adná át legmegfelelőbben a camus-i abszurd azon fokát, amelyen teljesen tisztán és természetesen élhetjük meg a jelenséget, mindenesetre Szegeden, a Régi Zsinagóga színpadán az utóbbiból kaptunk egy egészséges mennyiséget.

Az 1942-es Közöny épp abban az időben született, amikor maga Camus is igencsak periférián érezte magát. Közhely lenne azt részletezni, hogy Camus voltaképp önmagát jelenítette meg Meursault figurájában, és nem is teljesen fedné az igazságot.


Fotó: Révész Róbert

A k2 Színház Szenteczki Zita rendezésében, Domokos Zsolt játékával egészen új szintre emelte a drámát úgy, hogy eszközeiben, látványában mégsem újított semmit a monodráma műfaji sajátosságaihoz képest. A díszlet egy szék, egy pohár víz, egy magnó és egy ajtó. Minek is több, az igazat megvallva nem tudnék bejáratott, camus-kompatibilis színházi díszletet elképzelni. Az anyagi világ, az életünk dekorációja itt különben is részletkérdés, Camus célja inkább a gondolkodás, a befogadó agyának birizgálása lenne, hogy kritikusan szemléljük a környezetünket, a barátainkat és saját magunkat is. Domokos Zsolt könnyeden kezd, akárcsak a regényben Meursault,

ráadásul maga alakítja a történet valamennyi szereplőjét, ami egyszerre nagyon laza és zavarba ejtő is.

Eleinte meglepően furcsának éreztem, hogy a fejemben ugratni kell az adott karakterre, nőkre, férfiakra egyaránt, miközben ugyanazt az embert látom, ráadásul gyakran ugrott be a brit gumiarc, Tommy Trinder is, de valami egészen sajátos módon mégis működőképessé vált. Szenteczki Zita kellő éleslátással, ugyanakkor szabados fantáziával van megáldva, tökéletesen formálta a Közönyt szürreális kis magánszámmá.


Fotó: Révész Róbert

Domokos Zsolt a Züfecben is egy kissé abszurd stílusú figurát alakított, az árral sodródó, naiv fiatalembert, akit zárt osztályról szabadult, bizarr színházi eszmények foglyaként lézengő polgári karikatúrák próbálnak megfullasztani, és ez a sodródás már akkor is roppant jól állt neki. Camus főhőseként mintha ezt a fiút látnánk korosodó felnőttként, a jellemük hasonló, de a gondolkodásmódjuk és a történetvezetés sokkal komplexebb. Meursault számára nem az események fontosak, inkább az adott eseményekben felmerülő morális kérdések. Teljesen átlagosan telnek napjai, de vívódásai saját magával, illetve önmaga ironikus elemzése egyéni módon visz színt az olvasmányba és az előadásba egyaránt.

Domokos Zsolt úgy játszik az arcával és testével,

hogy szinte magam előtt láttam Jacques Tati púpos hátú vagy keménykalapos, szivarozó karikatúra-figuráit. Azt pedig mostanáig nem tudtam eldönteni, hogy Cher Believe-je kizökkentett-e az amúgy ügyes finommotorikájú színjátszásból, vagy nem. Talán mégis inkább az utóbbi felé húzok, már csak azért is, mert a dalszöveg érdekes módon több ponton is – ha felszínesen ugyan, de – rokonságot mutat a regénybeli mondanivalóval.


Fotó: Révész Róbert

Nem tartom könnyű feladatnak a Közönyt megérteni, de ha az ember rászánja a kellő időt, az egész történet lehengerlő. Tanulhatunk belőle a közömbösség előnyeiről és hátrányairól, ráadásul a koncepciós perek mögé is egy új szemszögből tekinthetünk be, ahol a törvénykezés alapvetően az egzisztencialista eszme emberét hurcolja meg. Meursault bűne is többrétegű: a puszta zavarodottságból elkövetett emberölést külső nyomás hatására végül kegyetlen gyilkossággá minősítik, és a legszörnyűbb az egészben, hogy még csak nem is az emberi veszteség a lényeg. Nem kerül terítékre, hogy az áldozat sokkal agresszívabban lépett fel, mint maga a gyilkos, nem kerül terítékre az sem, hogy ez etnikai vagy nem etnikai gyilkosság – mert mit is változtatna ez a helyzeten? Gyakorlatilag persze semmit, elméletileg azonban egy komoly lelki tortúra kezdőlökése is lehetne, ha Meursault nem ábrándult volna ki mindenből ennyire megszállottan.

Eggyel több vagy kevesebb élet, kinek számít, ugyebár, amíg nem mi vagyunk az érintettek?

Tóth Emese

 

k2 Színház – Albert Camus: Közöny. Rendező: Szenteczki Zita

Szerzőnk az előadást a MASZK Őszi Kollekció elnevezésű programsorozatának részeként tekintette meg a szegedi Régi Zsinagógában.