Ha a coca-colás palack begerjed

Az idén száz éves ikonikus Coca-Cola kontúrpalack apropóján Magyarországra is megérkeztek az óriásplakátok, melyeken a megszemélyesített üdítős üveg dicsekszik azzal, hogy olyan hírességekkel csókolózott, mint például Marilyn Monroe. A pin-up girl-ök világát megidéző reklámkampány tulajdonképpen csak petting volt a Mel Ramos alkotásait bemutató kiállítás anyagához képest, amelyet a szegedi REÖK-ben júliustól szeptemberig tekinthetnek meg a látogatók.


Mel Ramos és a szegedi pin-up lányok

A pop-art élő legendájának munkái Bécsből érkeztek a napfény városába, s múlt szombaton maga az alkotó is követte őket: a szecessziós palota bejárata előtt várhatták érkezését az érdeklődők. A Tom White & the Mad Circus nevű rockabilly banda hangos zenéje és a Szegedi Napozó Válogatott csinos hoszteszei igyekeztek megteremteni a helytől kissé idegen amerikai fílinget. Ebben a művész is segítségükre volt, hiszen a moderátor és az addigra már táncoló közönség meglepetésére nem szállt ki a térre látványosan beparkoló fekete autóból az eseményre mellé rendelt pin-up lányokkal együtt. Érkezése igazán amerikaira sikerült:

egyszerűen a semmiből tűnt fel váratlanul,

a bámészkodók csak a valahára paparazzóvá avanzsált sajtófotósok hirtelen tömbösödéséből következtethettek jelenlétére.

A Coca-Cola palackjánál csupán húsz évvel ifjabb, épp ma nyolcvan éves Mel Ramos nem sokat időzött a bejáratnál; a szervezők hamar bemenekítették az épületbe, sokkal inkább a meleg, mint a rajongók elől. Sikertelen merénylet volt: az első emeleti (nem csak az erotikától) fülledt terem néhány perc alatt zsúfolásig telt, képeket nézni és levegőt kapni is alig lehetett. Talán részben ennek köszönhető, hogy a beharangozott tárlatvezetés helyett egy rövidke, a Rádió 88 műsorvezetője által levezényelt beszélgetést kapott a nagyérdemű.


Mel Ramos, Mel Ramos magyar hangja és Mikos Ákos

Mikos Ákos – önmaga által is banálisnak ítélt – kérdéseit egy bőszen jegyzetelő tolmács próbálta lefordítani a hőségtől elcsigázott és már kissé nagyot halló Ramosnak, akinek válaszait hangosítás híján az angolul tudók sem értették. A tolmács azért megpróbálta bekiabálni a teret, így megtudhattuk, hogy a művész középiskolás korában fordult a képzőművészet felé, amikor rajztanára fantáziát látott képregényszerű rajzaiban, így megkérte, hogy készítsen képeket az iskola sporteseményeire a tanórai feladatok helyett. Ezután a fiatal Ramos egyetemre ment, ahol egy idő után rájött, hogy az absztrakt expresszionizmus nem vezet sehová, s az éppen preferált stílus helyett valami vidámabbat és szórakoztatóbbat szeretett volna létrehozni.

Akkoriban találkozott más, hasonlóan gondolkodó fiatal alkotókkal, mint Warhol és Lichtenstein, akikkel egymást ösztönözték arra, hogy szórakoztató jellegű képeket kezdjenek készíteni. Ennek hatására például Ramos szuperhősöket jelenített meg különböző technikákkal; ezek a képek kis idő múlva nagyon népszerűek lettek. Hamarosan egy New York-i kiállításán

találkozott egy íróval, aki kitalálta az új műfajra illeszthető kifejezést: pop-art.

A melegtől türelmetlenné vált közönség a beszélgetést követően két részre oszlott. Amíg az amerikai híresség a szerencsésebbeknek – asztal híján kezdetben csak az előtér recepciós pultján – dedikálta ikonikus, coca-colás festményének reprodukcióját, a nézők többsége birtokba vehette az életmű válogatott darabjaival megtöltött termeket.


Candykamera

A festményekről a magazinos tökéletességig simított szexi, örökké fiatal nők mosolyogtak kihívóan mindenkire ismert ital- vagy édességmárkák köré csavarodva, esetleg épp azoknak csomagolásából félig előbukkanva. A tökéletes szépségek között olyan félreismerhetetlen alakok is előtűntek, mint Marilyn vagy Uma Thurman, de voltak bájos hölgyek, akiknek rejtélyes módon csupán egy-egy vonásuk idézett fel hajdani színésznőket, címlaplányokat. Ramos elmeséléséből megtudhattuk a kézenfekvő megoldást: pályája elején, amikor anyagilag nem engedhette meg magának a modelleket, gyakran magazinok különböző képeiből rakta össze festményeinek főszereplőit. Más képein a jól ismert márkák vagy celebek helyett híres elődök kompozícióinak felidézésével teremti meg a nézőben az érzést: „régi barátok vagyunk.” A dörzsölt alkotó persze biztosra megy: nem adja alább Vénusz születésénél! A kiállítás anyaga,

ha témáját tekintve nem is, de technikailag nagy változatosságot mutat.

A festmények mellett helyet kaptak metszetek, nyomatok és műanyaggal kombinált „3D-s” képek is, melyek közül többet is korábbi, hagyományos képeiből épített tovább a művész. Mel Ramos – aki a moderátor jellemzése szerint „nagyon nagy alkotója volt a maga korának” – az elmúlt öt évben újabb formát talált jól bevált témáinak: egy francia viaszmúzeumban dolgozó kollégája segítségével önti valósághűre színezett kis szobrokba a cukorkákon, üdítőkön pihenő tündéri hölgyeményeket. A nagy amerikai álomból közénk lebegő negédes plasztikák könnyen kezdenek párbeszédbe (vagy inkább csevejbe) falon lógó társaikkal. A sorból talán csak a robosztus, magányosan álldogáló Batman és Superman lógnak ki kissé, mintha nem lelnék helyüket az örök önfeledtség ikonjai között.

A popkultúra rajongóinak, a műkedvelőknek, a nosztalgiázóknak egyaránt nagy élményt jelenthetett találkozni egy élő legendával a hőség és a szervezés sutaságai ellenére is. Persze, azért hiányérzete mindig támadhat a közönségnek: mi lett volna, ha jobb a klíma a kiállító teremben, ha a moderátor kiválasztásánál a pop mellett az artot is figyelembe veszik? A Wikipédiáról is kideríthető információkon kívül vajon megtudhattuk volna, mit gondol a nyolcvanéves Ramos az absztrakt expresszionizmus létjogosultságáról? Vagy arról, mit üzennek ma saját, vagy Warhol és Lichtenstein képei? Mi a pop-art 21. századi szerepe a retro reklámkampányokon túl?

Arra a kérdésre, hogy a mai napig mi hajtja, mi tartja ébren benne a tüzet, mi az, ami motiválja, Mel Ramos mindenesetre ennyit válaszolt:

Money.

Molnár-Balogh Orsolya

További képeink: