György mégis nyomorék? – feljegyzések a Körös-Toroki Napokról

Július 30., csütörtök

Július 30-án, csütörtök délután elég nehéz volt elhinni, hogy Csongrád határában, a Körös torkolatánál fesztivál készül. A fesztiválozókat, valamint a rosszul időzítő iskoláscsoportokat elszállásoló kemping és a parkoló között nem ment zökkenőmentesen a kommunikáció, ami nem tette egyszerűvé a bejutást. A programok kezdete előtt két órával a VIP/ARTIST/PRESS bódé elhagyatva árválkodott, a helyszíneket körülvevő zordon kordonok közé pedig csak az nem kódorgott be, aki nem akart.

Két órával később már bonyolódott a helyzet, amíg a nagyszínpadon a Headbengs próbálta elhitetni, hogy itt nemhogy fesztivál készül, de már részesei is vagyunk a negyedévszázados Körös-Toroki Napoknak, addig mi a benépesült PRESS bódénál próbáltuk beszerezni a bejutás kulcsát jelentő karszalagot. A telefonálgatások közepette pedig előkerült az általános iskolák emlékét idéző A5-ös füzetke, amelybe némi unszolás után az egyik szervező leányka akkurátusan bevéste a nem is olyan frissen érkező regisztrált vendégek nevét.

Ebbe a műveletbe úgy belefáradtunk, hogy inkább visszamentünk ellenőrizni, összedőlt-e már a sátor, és meglepődve tapasztaltuk, hogy

a nagyszínpaddal ellentétben a kempingben már áll a bál.

A faházakat és a sátrak környékét is szervezőket megszégyenítően felkészült, hangfallal és stroboszkóppal felszerelt törzsvendégek vették birtokba.

A nagy ámulat miatt csak a Supernem-koncert után sikerült csatlakozni a Beck Zoli édeskés hangjára gyülekezőkhöz. A 30Y Pécsről hozta a Tánctanárt és a kötelezőt. Beck László végigdobolta a legismertebb dalokat, és ennek örömére a közönség sem ült és várt, hanem énekelt, táncolt vagy éppen a szünet nélkül felcsendülő dallamokra átszellemülten dülöngélt. A számok között azért akadt némi idő a nosztalgiázásra is, hiszen a banda büszkén idézte fel, hogy ők már felléptek a KTN-en, méghozzá tizenegy hosszú évvel ezelőtt. Talán ennek a különleges alkalomnak köszönhető, hogy a koncertmenüt is elsősorban ebből az évjáratból válogatták. Persze a finálé azért a Bogozd kié lett.

A 30Y-nak köszönhetően szép esténk lett, az igazi bulit mégis az Anna and the Barbies hozta el a körös-toroki gát oldalába. Bár koncert közben sokakat átcsábított a Laguna Dance Arénába az éjfélre érkező Kis Grófó, annál többen gyűltek a nagyszínpad köré. És míg az arénára keresztelt sátorban a tömeg ellenére is sokan csak álarcban merték felvállalni, hogy a Bulibáróra tombolnak, addig a nagyszínpadnál a smink és kosztüm mögé bújás Pásztor Anna privilégiuma maradt. Az extrém fellépőruháiról ismert énekesnő ez alkalommal a piros textilkölteményéhez illő kalapmonstrummal robbant fel a színpadra.


Álarcban a Bulibárót hallgatva. Fotó: Facebook / KTN Csongrád

És amint elkezdődött a koncert, elkezdődött az élet – nagy lendülettel indítottak a Barbie-k. Ám a hacukában valószínűleg nem lehetett túl kényelmes az ugrálás, így két szám után Anna észrevétlenül lesomfordált a színpadról, hogy Minnie egér füleit és szoknyáját, Joker sminkjét kölcsönvéve tegye próbára a közönséget, például ógatással és nógatással – hogy másszon a közönség kordont. A Disneysen bájos és DC-sen őrült egyveleg nemcsak a ruhában, az est hangulatában is visszaköszönt: míg a keményebb hangzású dalok a jól ismert féktelen bohócot idézték, a kevéske szerelmesebb dalszöveg és a női közönség bíztatása inkább a lányos füles hangulatát hozta el a júliusi éjszakába. A bíztatás és a nógatás sikeresnek bizonyult, a közönség mondott át is, bét is, és amikor az együttes már túl járt az Óperencián, a bátrabbja sikeresen átküzdötte magát a kordonon.


Túl a kordonon. Fotó: Facebook / KTN Csongrád

Amíg Anna a példa követésére unszolta a hátramaradtakat, addig a szervezők az ellenkezőkről próbálták meggyőzni a tömeget. Így a túlzottan szociális énekesnő belátta, hogy ha már ennyire vágyik a közönség közelségére, jobb, ha ő megy az (üveg)hegyhez. Így a következő számot meg sem szakítva lepattant a színpadról, és éneklés közben végigsüvített a nézőtéren. Mindeközben még arra is maradt idő és energia, hogy az együttes megidézze József Attilát. Míg a bandának a semmi ágán ült a szíve, Anna már a köré formálódott tábor közepén guggolt, ugrált, táncolt és énekelt.

Miután Anna megmutatta, hogyan kell bulizni, az együttes megengedhette magának, hogy a klasszikus dalok biztonságából kilépve elsősorban a frissebb, tavalyi lemezükről válogassák a koncertrepertoárt. Azért a vérbeli rajongóknak így is sikerült hatni a zenekarra, hiszen a közönség soraiból előbukkanó rózsaszín lufi nyúl meggyőző erejének köszönhetően felcsendültek a Nyuszika akkordjai is.


Anna a kalap alatt. Fotó: Facebook / KTN Csongrád

Amikor már a léggömbállatka is megkapta, amit akart, és a visszatapsolók is kifogytak a szuflából – valószínűleg Anna még ekkor sem –, újra színre léptek a szervezők, akik nagyjából ugyanolyan gyorsasággal, mint ahogy a pszichopata rágcsálónak öltözött énekesnő végigsöpört a közönségen, kiterelték az alig feleszmélő népet a nagyszínpadot körbezáró kordonok közül. Aki akar, húzzon álarcot, és bulizzon a báróval, vagy várakozzon Rob!n és James Cole társaságában az olasz dj-királynőre, Deborah de Luciára, de nekik sürgősen szemetet kell szedniük, gondolhatták. Hiába, nekünk elég volt az izgalomból egy napra, visszatértünk sátrunk lágy ölére, hogy az ezerfelől szóló elektro- és popzene ütemes ritmusa ringasson minket álomba.

Július 31., péntek

A pénteki napot a szomszéd sátor környékéről feldübörgő ébresztő után komoly rácsodálkozással kezdtük. A fesztiválos délelőttökön oly megszokott elcsigázott, kócosan ébredező, kávét-vizet keresgélő arcoknak alig volt nyoma. A kempingmosdó felé közelítve hamar rájöttünk a titok nyitjára: a tegnap este emlékeit szorgos kezek rejtették vastag sminkréteg alá, míg a loboncos fürtöket hajvasalók égették kifogástalan formákba. A fenti műveletek vízállónak bizonyultak, hiszen tele volt a kemping határában elterülő körös-toroki szabadstrand, melynek hangulata méltóvá tenné akár a csongrádi Baywatch elnevezésre is. Mindez természetesen gyerekzsivajjal ötvözve, hiszen az esti koncert- és partihelyszíneket leszámítva mindenkinek szabad volt a bejárás a fesztiválozók által birtokba vett területekre.


Fürdőzők. Fotó: Facebook / KTN Csongrád

Ez a KTN profilját meghatározó eklektikussággal tökéletesen összeillett: az Elektro-Torokról elhíresült feszt rocknappal indított a főhelyszínen, míg a nappalok egyhangúságát a nagyszínpad és a Laguna Beach környékére szervezett családi programok igyekeztek megtörni. Ezzel emlékeztetve az érdeklődőket arra, hogy feszt mégis csak a városnapokból nőtte ki magát azzá, ami: még nem egészen fesztivál, de már nem csak „napok”.

Amíg ezen méláztunk, arra lettünk figyelmesek, hogy eklektikusság ide vagy oda, a kemping területén gyanúsan egységes lett a zenei ízlés, ugyanis a bokrok aljába, faházak teraszára rejtett hangszórókból egyre többször harsant fel a Gangsta’s Paradise. A bulizó kollektíva ilyen formában próbálta feldolgozni a gyorsan terjedő hírt, miszerint a KTN promóvideóinak arca, az önkéntes gátőr György mégis nyomorék, ugyanis a bulira gyűlő népnek ezúttal nélkülöznie kell Cooliot.

A szervezők persze gyorsan intézkedtek, hogy a line-upból ne hiányozzon a külföldi fellépő, így szombat éjszakára leakasztották a német Brooklyn Bounce-t.

Este hat felé a nagyszínpad környékén viszont már nem az volt a legégetőbb kérdés, hogy ki helyettesíti az amerikai sztárvendéget, sokkal inkább az, hogy a felforrósodni látszó idő ellenére Kelemen kabátban lesz-e, azaz Horváth Boldizsárra felkerül-e a bunda. Boldizsárt viszont leginkább az foglalkoztatta, hogy készülőben van a harmadik nagylemez, és ezt az infót nem is hallgatta el a nagyérdemű elől.

Amikor akadály nélkül az első sorokba szökkentünk, hogy közelebbről ismerkedjünk a beharangozott album egyik darabjával, majd élvezzük minden évszak dallamát és az elegánsan fehér inges partifelelősök látványát, különös jelenségre lettünk figyelmesek. Egy jó hangulatú fiatalember gondosan rögzítette a koncert minden pillanatát, ami önmagában még nem is lenne furcsa, de mindezt egy szelfibotra illesztett okos telefonnal tette, ily módon gondoskodva arról, hogy mindenképpen emlékezzen arra, hogy mennyire élvezte a koncertet. Miközben Boldizsárék a keszeget hajtották, a lelkes kamerásnak még arra is volt ideje, hogy felvegye a bulizó panorámát, ügyelve arra, hogy ő mindenképpen, a fellépők pedig véletlenül se kerüljenek a kijelzőre. Mi azért figyeltük a színpadot is, de hiába, se kalap, se kabát, vége lett a kellemesen nyárias hangulatú koncertnek.

Miután nem volt más helyszín, ahol szórakozhattunk volna a kora esti órában, maradtunk a színpad előtt. Ez a tétlenség veszélyesnek bizonyult, hiszen hamarosan körbezárt minket a Wellhellóra gyűlő anyák és lányaik gyűrűje – apu legfeljebb csak a jegyet vette meg. Amíg az együttes nehézkesen hangolódott, a tömeg egyre türelmetlenebbül követelte a mikrofonpróba alatt is rejtegetett Fluor Tomit. A valahára elérkező belépő így annál drámaiabb lett, elindítva ezzel a minket megfutamító sikoly- és színpad felé irányuló népvándorlási hullámot. Pedig megérte volna tűzközelben maradni, hiszen az első sorban végig küzdők markát egy negyvenhétezres Hello-bankjegy ütötte. Ennyiből a KTN-en nem csak két koktélra futotta,

szerencsére a fesztiválozók éhét-szomját csillapítani vágyók baráti áron adták a muníciót

(csak szegény dohányosok maradtak teljesen hoppon, lévén, hogy nemzeti dohánybolt nem települt még a helyszín környékére sem). Míg az idei fesztiválszezonra a Punnany Massif előzenekara címet megnyerő Halott Pénz játszott, és lassan a többi helyszínen is megindult az élet, mi kiélveztük a pénztárcabarát vendéglátást, hogy újult erővel csatlakozhassunk a tizenegy óráig rekord méretűre dagadó sokasághoz.

Ekkorra lépett ugyanis színpadra a Punnany Massif, aki főfellépőhöz méltóan ünnepeltette magát a koncert nyitányaként. Miután egészen biztosan mindenki megtanulta, hogyan kell jó hangosan kimondani az együttes nevét, kamatostul visszafizették az előre begyűjtött ovációt, ugyanis olyan jó bulit csináltak, hogy arra nem is találunk szavakat.

Augusztus 1., szombat

A szombat délután egész családias hangulatban telt: nemcsak közös aerobik- és harcbemutatók várták a nagyszínpad köré tévedőket, hanem a rendezvény egyik támogatója, a Riska is kilátogatott, hogy tejjel boldogítsa a meggyötört gyomrokat. Ez a szponzori tiszteletlátogatás egyedülálló élményt nyújtott még koraeste is. Na, nem azért, mert a piros–fehér–zöld tehenes tejtermékek olyan páratlanul finomak, hanem azért, mert elhozták számunkra az első olyan Ganxsta Zolee és a Kartell-koncertet, ahol nem sör öntözte a földet, hanem vaníliás tej – amire a lépten-nyomon láb alá kerülő uzsonnás tejes dobozkák is folyamatosan emlékeztettek.


Ganxsta's Paradise? Fotó: Facebook / KTN Csongrád

A huszadik születésnapját idén nagy csinnadrattával ünneplő banda egész méltósággal viselte a körülményeket és a hét órai kezdést.  A színpad körül lézengők és a maroknyi valódi rajongó örömére nemcsak végigjátszották a szerződött koncertidőt, de a kötelező koreográfiával színezve – például loboncot rázva vagy ugrálva – kipipálták a legismertebb számokat is. A körülményekre talán csak Big Daddy L olykor-olykor gúnyos mosolya emlékeztetett – na meg az alig-alig eljátszott levonulás.

Az immáron duplaikszes zenekar ugyanis nem engedhette meg, hogy kihagyja a visszatapsot, így a talpig feketébe öltözött rapperek elcammogtak a színpad széléig, csevegtek egy kicsit, majd Ganxsta Zolee rápillantott az órájára és visszavezényelte a többieket a színpad közepére. A lelkes rajongó (csipet-)csapat így eltaposhatott még néhány Riskát, miközben kifogástalan minőségben szólt a Bumm a fejbe és a Fight for Your Right. Azért a klasszikus meghajlás előtt még elhangzott egy „Köszönjük szépen, jön a Wellhello” csatakiáltás megtoldva egy alig kivehetően mikrofonba dörmögött „mindenki kapja be”-szerű felszólítással, hogy Ganxsta Zolee is nyugodt szívvel adja át a terepet Dj Dominque-nak.

Nemcsak Ganxstáék, mi is visszavonulót fújtunk, kivárva, hogy kissé bemelegedjen a hangulat. A kempingbe visszatérve nem telt sok időbe, hogy önszerveződő bulik kavalkádjában találjuk magunkat. Az összeolvadó zenék és társaságok kellemes káoszában nehéz volt rávenni magunkat arra, hogy körülnézzünk a hivatalos programok háza táján is. A motivációt csökkentette az is, hogy az egymástól gondosan elszeparált helyszínekre kissé nyűgös volt a bejutás. Minden egyes aréna- és színpadváltásnál át kellett tuszkolni magunkat a kordonlabirintusokon, és végigvárni, ahogy a szúrófegyverek után kutató biztonságiak megvizslatják a bulitatyókat. Ez kissé felesleges műveletnek tűnt, tekintve, hogy

a borotvaéles műanyag karszalag önmagában alkalmas volt gyilkolásra.

Bejutás után viszont az ügyeletes lemezlovasok és a végtelen partizásra berendezkedett fesztiválozók gyorsan feledtették az aprócska kellemetlenségeket.

Túránk végeztével még a rövid ideig tiszteletét tevő Animal Cannibalst is elcsíptük, hogy a lassan karneválivá fokozódó hangulatban megemlékezzünk a Takarítónőről, és beleordibálhassuk az éjszakába, hogy „kérek egy puszikát”.  A tényleg hangyányira sikeredő fellépés után a kannibálok talán joggal nem is maguknak kérték a tapsot és az ovációt, hanem a nemsokára érkező Brooklyn Bouncne-nak. A német vendég viszont nem feltétlenül a zenéjéről maradt emlékezetes, sokkal inkább a lengén öltözött, lenyűgözően hajlékony táncoslányokról.


A közönség hajlott a Brooklyn Bounce-ra is. Facebook / KTN Csongrád

Ez viszont nem csupán a pótfellépő sztárvendég számlájára írható, a hajnalig kitartó hangkavalkádban szinte lehetetlen lett volna olyan zenét találni, amire a többi zajhatást lebírva huzamosabb ideig emlékezhetünk. A túlbombázott érzékeink és a dobhártyánk védelme érdekében a vasárnapi nehézkes ébredés után követtük a kempingezők javának példáját: a sátorral együtt összecsomagoltuk a bőséges és változatos élményanyagot, és meghagytuk az utolsó, ingyenes körös-toroki napot annak, aminek valószínűleg eredetileg is szánták, Csongrád város napjának.

Balogh Réka