Felülírnivaló szabályok

Napjainkban magyar módra felújítani a Kételyt kifejezetten üdítő ötletnek tetszik, habár a történetnek számos olyan eleme van, amely jobban működik filmen, mint színházban: az apró, kétségbeesett rándulások, a szemek, a szereplők hierarchiájának ötletes vizuális ábrázolása.

John Patrick Shanley neve talán sokaknak ismerős, ő írta például a Moonstruck (1987), az Alive (1993) forgatókönyvét, legújabb darabját pedig 2017 decemberében mutatták be, The Portugese Kid címmel. Shanley történetei változatosak, van köztük teljesen átlagos, és van olyan, mint a Kétely. A filmet 2008-ban mutatták be Philip Seymour Hoffmann, Meryl Streep és Amy Adams főszereplésével. Nos, ami a filmnek jól állt, az a színdarabnak kevésbé.

Udvaros Dorottya, Fekete Ernő és Simkó Katalin jó képességű, roppant érdekes színészek, de hármójuk közül mintha igazán csak Fekete Ernő talált volna rá a figurára. Feketének bár ‒ felteszem ‒ nem volt célja revideálni Hoffmann alakítását, az amerikai színész akkor is magasra tette a lécet. Az alaptörténet 1964-ben egy bronxi katolikus általános iskolában játszódik, melybe először vesznek fel egy fekete diákot, Donald Millert.

Ez önmagában okoz több ponton korhű feszültséget,

és félek, hogy ez az aspektus csak azért változott meg a magyar verzióban, mert Donald édesanyját nem tudta fekete színésznő játszani. A honi verzióban ugyanis a fekete Donaldból mexikói Rico Gamez lett, ami a rasszizmus probelmatikájára nézve általánosan talán releváns lehet, a Kétely szempontjából kevésbé. Nem véletlenül írunk ugyanis 1964-et, nem véletlenül Bronxban játszódik a történet, és nem véletlenül fekete Donald Miller. 1964 a feketék polgárjogi mozgalmának egyik meghatározó éve, óriási volt a feszültség, Amerika-szerte zendülések zajlottak: a New York-i Harlemben, Chicagóban, Clevelandben, Philadelphiában; valamint ebben az évben fogadta el a Kongresszus a feketék polgári jogairól szóló javaslatot. Egyszerre lehetett érezni a változás szelét és a történelem kínzó súlyát.

Ilyen körülmények közt bekerülni egy alapvetően fehér koedukált közösségbe riasztó, a fiú mégis szert tesz egy különleges pártfogóra Flynn atya (Fekete Ernő) személyében. Erre figyelmes lesz az intézmény keménykezű, félelmet nem ismerő igazgatónője, Aloysius nővér (Udvaros Dorottya), aki egyik tanára, James nővér (Simkó Katalin) segítségével próbálja felgöngyölíteni a gyanúsan nagy népszerűségnek örvendő pap ügyét. Már ha van ügy.


Fotó: Takács Attila

Az előadás roppant visszafogott, ízléses fehérben domináló díszlettel operál,

amely nagyszerűen kiemeli a három feketében játszó figura fontosságát. A darab hibátlanul átvette a szereplők közti dinamikát, ám ez egy idő után azonban mégsem az igazi. Aloysius nővér első rossz előérzetétől kezdve közte és Flynn atya között egy libikóka-szerű kommunikációs viszony jellemző eredetileg, itt viszont Udvaros Dorottya sokszor indokolatlanul marad alul, még akkor is, amikor Fekete Ernő jó érzékkel hozza be mindig magabiztos karakterének bizonytalanságát. Aloysius nővér figurájában fontos, hogy a címben is szereplő kétely érzése szinte csak a legvégén ragadja őt el, egészen addig a pontig fúriaként száll szembe az atyával, ezeket az energiákat viszont csak egy-két nagyobb jelenet során lehetett tapasztalni Udvaros játékában. Simkó Katalin szoborszerű James nővér, kellően rideg, mégis érzelmes, főleg, amikor kezdetben Flynn atya védelmére kel.


Fotó: Takács Attila

Pelsőczy Réka rendezésében Aloysius nővér sokszor tetszik bizonytalannak,

pedig a karakter esszenciája, hogy még akkor sem törődik a magát mentegető Flynn atyával, amikor az teli torokból ordít vele, hovatovább, a földre hullott papírokat szedegeti. Mivel a nővér jó emberismerő, a kezdetektől gyanakszik arra, hogy Flynn atya talán többet is tesz az iskolában tanuló fiúkkal, mint az megengedett, és ez a feltételezett hatalomgyakorlás az, ami még inkább súlyosbítja Donald/Rico helyzetét. Mi magunk is kívülállók vagyunk, nem fogunk választ kapni, tényszerűen legalábbis semmiképp, de talán nem is fontos. A Kétely tudniillik egy társadalmi tünetet vizsgál, és ezért lenne megint fontos és nem elhanyagolható, hogy a feltételezett áldozat fekete. Amikor ugyanis Aloysius kérésére a fiú anyja megjelenik, és kvázi beletörődik Donald kétséges helyzetébe, az nem pusztán mikroszinten válasz. Nemcsak az lesz egyértelmű, hogy ez az instant reakciója egy alkoholista férj által megfélemlített édesanyának, hanem egy egész értelmetlenül kirekesztett és megfélemlített embercsoport válasza ez minden velük kapcsolatos elnyomásra. Donald apja nem véletlenül alkoholista, az egésznek kimondatlanul is a rasszizmus a gyökere. Ezt tetézi még a sejtés, hogy Donald szexuális identitása is eltér a megszokottól, aminek persze nem kellene problémának lennie, Flynn atya nyakoncsípésében viszont óriási szerepe van, hiszen ha Donald/Rico tényleg zaklatás áldozata, akkor könnyen értelmezheti érzelmi vonalon, ily módon pedig sohasem fogja bűncselekményként felfogni a vele történteket.


Fotó: Takács Attila

Aloysius és Flynn utolsó összecsapása a darabban is jól működik,

bár itt is volt gond az energiákkal és a hangsúlyokkal, az egésznek volt egy parodisztikus jellege, ami ebben a jelenetben tökéletesen idegen az egész történettől, sőt, ebben a jelenetben kellene leszakadnia a plafonnak, ebben a jelenetben kellene azt éreznünk, hogy ez a nő most ízekre szedi a történet végére kissé önbizalmát vesztő, közkedvelt Flynn atyát. Így az igazi katarzis sem volt meg a legvégén, amikor ezt a harcias asszonyt először látjuk sérülékenynek és összetörtnek, hiszen a kétely hirtelen csap le rá, nem növekszik benne.

A Kétely fontos és aktuális darab, hiszen a rasszizmus és a szexuális zaklatás, a pedofília, sajnos félő, hogy mindig is fennálló probléma lesz, a kérdések és a válaszok vajmi keveset változnak majd ezzel kapcsolatosan.

Tóth Emese

John Patrick Shanley: Kétely
Orlai Produkciós Iroda
Rendező: Pelsőczy Réka
IH Rendezvényközpont,
Szeged, 2018. február 12.