„Ettől személyes, ettől élő”

Szabó Enikő és Zenekara 2014-ben kezdett dolgozni első lemezén, mely meg is jelent még az év végén, Szoknyák a porban címmel. Azóta a lemezbemutató koncerttel járják az országot. Mi Kiskunfélegyházán, a Rocktárban beszélgettünk Enikővel a koncert előtt.

– A Szoknyák a porban 2014 végén jelent meg. Azóta hány koncerten vagytok túl, hol szoktatok fellépni?

– Nem tudom pontosan megmondani, hány koncertünk volt. Általában művelődési házakban és gasztrofesztiválokon szoktunk fellépni: eperfesztivál, sörfesztivál, borfesztivál. Szerencsére ezekből egyre több van az országban, így eljutunk jó helyekre, jó vidékekre, megismerünk új tájakat. Én úgy is érzem, ez az zene oda való.

– Azt mondod, „ez az zene” való oda. A rólatok írt cikkekben többször is olvastam azt a kifejezést, hogy „egyedi hangzás”. Mitől ilyen egyedi „ez a zene”?

– Szerintem azért, mert népi hangszerek is vannak a hangszerelésben, mégis popzenés.

Aki popzeneként fogja fel, a népzene is eszébe jut róla, és fordítva, aki népzeneként fogja fel, annak ez sokkal szabadabb élmény.

Illetve a zenészek sokféle műfajból érkeztek, Molnár Matyi jazzdobos, Könczöl János rockgitáros, Csernók Klári, Szabó Dani és Kisgyőri Krisztián népzenészek. Én is főként népzenét énekelek, de nagyon érdekel minden más műfaj is. Ebből adódhat a zenénk egyedisége.


Szabó Enikő és Zenekara Kiskunfélegyházán a Rocktárban 2015. december 19-én. Fotó: Jánosi Eszter

– Készül-e új lemez?

– A fejemben már igen. Hamarosan összeülünk, és elkezdjük a számok készítését.

– Hogyan kell ezt elképzelni? Hogyan születik meg egy dal?

– Általában megírok egy dallamot és egy szöveget, és Jánossal (már nagyon régóta zenélünk együtt) elkészítjük az alaptörzset, a gerincet. A többiek pedig megérkeznek, és felöltöztetik. De mindenkinek mindenbe van beleszólása. Ha valaki úgy érzi, hogy disszonáns a hangzás, vagy valami nem odavaló, akkor együtt alakítunk rajta. A dallam és a váz általában az én fejemből pattan ki.

– És melyik pattan ki hamarabb: a dallam vagy a szöveg?

– Ez nálam egészen furcsa. Néha a zuhany alatt elkezdek énekelni, és abból kijön egy dalszöveg, dallammal. Általában ez együtt érkezik meg.

De gyakran írok az autóban, amikor esik az eső, és megy az ablaktörlő. Annak a ritmusára sokszor dudorászom, és egyszer csak megszületik egy dal.


Szabó Enikő és Zenekara Kiskunfélegyházán a Rocktárban 2015. december 19-én. Fotó: Jánosi Eszter

– Van legkedvesebb írói emléked? Egy különleges pillanat, mikor megszületett egy dal?

– Igen, van. Több is. Mindig nagyon érdekes, mikor egy sor valakiről jut eszembe, mondjuk, egy nőről, aki mesélt nekem az életéből egy történetet. Akárhányszor ránézek erre a nőre, mindig a dal ugrik be. Ettől személyes, ettől élő. Valahogyan mindannyian benne vagyunk: a környezetem is, én is, bárki, aki az életéből megosztott velem egy részletet. Gyakran előfordul, hogy ezek a nők, asszonyok ott ülnek a közönségben, és amikor énekelem, tudom, hogy az a sor róluk jutott eszembe.

– Nőkről, asszonyokról mesélsz, az album címében benne van a szoknya, amely egy női attribútum. Ez egy női lemez?

– Nem. Sok férfi szereti. Persze, az írásánál többször női sorsok, történetek szolgáltak alapul. És én is benne vagyok, nőként, a saját érzéseimmel. Talán a férfiak is ezt szeretik benne, hogy őszintén megláthatják, hogy milyen ez a világ belülről.

– Két dalodnak is egyedi grafikájú a klipje. Ki készítette ezeket?

– Kalapis Rókus, egy Zágrábban élő barátom készítette. Grafikusművész és költő is, ezért is tud úgy hozzányúlni a dalokhoz, szövegekhez, ahogy azt nagyon szeretjük.

– Honnan töltekezel?

– Főként a természetből. Amellett szeretem a jó előadókat hallgatni. Van néhány énekes, akinek a lénye és előadásmódja igazán együtt van önmagával. Én mindig azt tartom a legfontosabbnak, hogy egy előadó hiteles legyen abban, amit előad. Most a fiatalok közt is vannak olyanok, akiknek a dalait nagyon szeretem hallgatni. Sok jó gondolat jut eszembe közben.

– Van-e olyan irodalmi példaképed, aki hatással van rád a szövegalkotásban?

– Mondhatnám a női írókat. Szeretem Szabó Magdát, Jókai Annát. Az irodalomban azt szeretem a legjobban, hogy egy adott kort úgy tud lerajzolni, hogy máris benne termek én magam is. A jó dalszöveg is ilyen. Például nagyon szeretem Bereményi Géza dalszövegeit. Hipp-hopp a ’70-es évekbe csöppenek, ha meghallgatom. Ez lenne a cél. Hogy egy olyan rajzot (ha nem is korrajzot, mert én nem társadalmi problémákkal foglalkozom, az érzelmek világában mozgok otthonosan) adni, hogy ha valaki húsz év múlva meghallgatja a dalt, képet kapjon arról, hogy az az ember hogyan érezte magát ott és akkor.

– Gondolkodtál-e azon, hogy mást is írj, mint dalszöveget? Mondjuk, verset.

– Azért nem gondolkodtam ezen, mert rögtön énekelek.

Ha sikerül megírni valamit, és úgy érzem, elfogadható, akkor azt egyből el is énekelem.

Jánosi Eszter

 

Koncertfotók: