Ettől mindenki szerelmes lesz

A Gergye Krisztián Társulata ezúttal egy olyan előadást hozott a szegedi Régi Zsinagóga színpadára, amellyel ritkán találkozik még a Maszk Egyesület törzsközönsége is. Na, nem mintha hiány lenne bábjátékokból és festői díszletekkel keretezett kortárs táncelőadásokból, de

a Kokoschka babája egy már-már fantasy-műfajba nyúló produkciót alkotott.

Nem lehet kategorikusan kijelenteni, mi a valóság és mi a tünemény ebben a szerelmi történetben. A festő Oskar Kokoschka beleszeret Gustav Mahler özvegyébe, Almába, egy nem mindennapi szépségű nőbe. Alma szerelmi viszonyai a huszadik század elején egyébként is népszerű pletykák forrásául szolgáltak, de talán a Kokoschkához fűződő kapcsolata volt annyira regényes, hogy annak már sanszot adnék minimum egy televíziós sorozathoz is. Nemcsak azért, mert feltehetően kevesen ismerik, hanem azért is, mert van olyan izgalmas (ha nem izgalmasabb), mint az eddig adaptált szerelmi történetek, és sokkal több emberhez jutna el. Ez valóság volt, nem pedig egy hiperaktív forgatókönyvíró légbőlkapott, untig ismételt klisékkel operáló romantikus lányregénye.


Fotó: Révész Róbert

Nem véletlen, hogy Gergye Krisztián is meglátta ebben a történetben a szépséget,

az energiát és az egyediséget, amelyet a társulatra jellemző finom, könnyed absztrakcióval vont be. A főbb szereplőket életnagyságú, ízelt lábú bábok játsszák, őket pedig Gergye Krisztián, Gloria Benedikt és Barabás Anita keltik életre. A történetnek azon elemére is reflektálnak ezzel, amikor Kokoschka és Alma egy bábjátékot néznek meg közösen. Ez a kis romantikus élmény az életben, de az előadásban is egy erős szimbólummá növi ki magát. A címadó baba is feltűnik pár percre, kecsesen, csábosan, ahogyan az alkotó képzeletében létezhetett. Az Alma Mahler-maszk gyönyörű, a Mahler- és Kokoschka-bábokat hajszál választja el a megszólalástól, és még Gergye Krisztián is egy baba-maszkot visel az egyik jelenetben. Az anyakomplexusos Kokoschka olyan emléket állított az Alma-babával, amely nemcsak Mahler özvegyét, de élete nőinek lényegét is magába foglalta. Az előadás is kvázi ezekre a viszonyokra épít, némileg kronologikusan felépítve, amit az arctalan mellszobor fején lévő fejfedők váltogatásával érzékeltetett (cilinder, 1910-es évek, katonai sisakok az első és a második világháború idején). Épp csak annyira fontos az évszám, hogy tudjuk, körülbelül mennyi idő telik el, és mi az aktuális kor társadalmi befolyása a kapcsolatra, ráadásul nem mindennapi jelentéstartalommal bírt a Régi Zsinagóga falára vetített második világháborús romok fotográfiája és az alá úszó robbantások és halálsikolyok hangja.


Fotó: Révész Róbert

Gergye és Gloria Benedikt szívmelengetően összeillő páros, Benedikt különösen passzol az előadásba hatalmas, kék szemeivel és a hajasbabákéhoz hasonlatos, szőke fürtjeivel. Ők ketten a híres viszony hús-vér képviselői, vannak pillanatok például, amikor úgy festenek, mint a bábszereplők víziói. Úgy táncolnak az élettelenül magukba roskadó babák körül, mintha a képzeletük hívta volna elő őket. Itt az élők az irreálisak, és a nem élők az anyagi lét részei. Kokoschka őrült féltékenysége miatt elvesztette Almát, az a ragaszkodás, amely anyjára volt jellemző, most őt érte átokként. Ugyanúgy féltette és óvta Almát még a halott férj, Mahler emlékétől is, hogy az Almának már túl sok volt. Az előadásból arra is választ kapunk,

miért nem lehet a miénk az, amihez betegesen ragaszkodunk.

A beteges ragaszkodás ugyanis már nem hasonlatos ahhoz a szabad és féktelen szerelemérzéshez, amely engedi embernek lenni a másikat a kapcsolatban. Ha a birtoklásvágy győz a valódi érzelmek felett, már semmi nem ugyanaz, az érzelmeknek egy torzképe, másolata alakul ki. Az, hogy ezt Kokoschka ténylegesen egy másolattal fejezte ki, még inkább a reménytelenség irányába sodorta az eseményeket. Gergye Krisztián ugyanakkor egyfajta szépségét is meglátta ennek a beteges szerelemnek, amikor az ember már olyan esztelenül szerelmes, hogy talán a végén azt sem tudja, miért és hogyan lett az.

Szerelem volt-e vagy talán már őrület? Egyáltalán hogyan jut el odáig az elme, a test, hogy egy eszményképet ilyen szenvedélyesen megőrizzen és ápoljon? Az előadás nem akarja megfejteni Oskar Kokoschkát, inkább leül mellé, meghallgatja, és egy különleges szellemvilágba kíséri el.

Tóth Emese

Képek az előadásról: