Emléktáblát avattak Máté Péternek születése 70. évfordulóján

  • MTI
  • |
  • 2017. február 3.

Emléktáblát avattak Máté Péter tiszteletére pénteken a főváros I. kerületében annak a háznak a falán, ahol életét leélte. Az 1984-ben fiatalon elhunyt zenész, énekes, dalszerző szombaton lenne 70 éves, az eseményen jelen volt Máté Péter özvegye, Edit, lányai és unokái.

Varga Mátyás képzőművész Máté Péterre emlékező alkotása a Krisztina körút 75. kapualjában egy elszakadt magnószalagot ábrázol.

Zseniális művész volt, dalai ma is közöttünk élnek

- mondta Soltész Rezső, aki a Corvinával számos alkalommal kísérte fellépésein Máté Pétert.

A zenész, énekes felidézte, hogy mindketten az S. Nagy István szövegíró által vezetett alkotóműhelyhez tartoztak, akárcsak Szécsi Pál vagy Payer András. Hozzátette: nemcsak a munkában, a koncerteken, a stúdióban volt szoros az együttműködésük Máté Péterrel, összekötötte őket a barátság is.

Ő hangszerelte az Egy viharos éjszakán című Corvina-slágert, majd amikor szólópályára léptem, a Szóljon hangosan az éneket is, ezért a munkájáért díjat is kapott 1981-ben a táncdalfesztiválon.

Benkő László, az Omega együttes billentyűse arról beszélt, hogy Márton András színművésszel és Máté Péterrel hárman elválaszthatatlan barátok voltak gyerekkoruktól kezdve. Mint kifejtette, az ő generációjukat összekötötte a szeretet, amit akkor kaptak, amikor megjelentek a színpadon.

Elmegyek című száma Sylvie Vartan francia énekesnő előadásában világsiker lett. Sikerült bebizonyítania, hogy abban a zárt világban, amit akkor Magyarország jelentett, is lehet nemzetközi slágert írni

– jegyezte meg Benkő László. Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester úgy fogalmazott, hogy Máté Péter dalai ma is megérintik a hallgatókat, és szerzeményeivel örök időkre beírta magát a magyar kultúra halhatatlanjai közé.

Óriási űrt, mégis páratlanul gazdag életművet hagyott maga után. Kivételes zenei tehetség volt páratlan hanggal, dalai azért hatnak annyira, mert örökérvényűek, hitelesek és őszinték, egyetemes emberi érzéseket fogalmaznak meg egyszerű, érthető, átélhető módon. A Régi út című dalban érzelmi kötődését énekelte meg a számára olyan fontos környezethez, a Hazám csodálatos vallomása a hazaszeretetről

– sorolta Nagy Gábor Tamás. Szólt arról is, hogy az Elmegyek című dal szinte védjegyévé vált, és ma minden idők legnagyszerűbb magyar popdalának számít; Máté Péter ezen szerzeményét az eseményen a Bolyki Brothers vokálegyüttes adta elő. Az emléktábla avatásán mintegy százan voltak jelen, ott volt mások mellett Malek Andrea, Tabáni István és Gallusz Niki is. Ők valamennyien fellépnek szombaton a Budapest Kongresszusi Központban a Máté Péter-emlékkoncerten, akárcsak Solymos Antal, Kökény Attila és a Back II Black.

Máté Péter 1947. február 4-én született Budapesten. Első rádiófelvétele 1967-ben készült, 1973-ban a Hull az elsárgult levél című dala első lett a Made in Hungary táncdalszemlén. Díjat nyert egy írországi tehetségkutató versenyen, Elmegyek című dala – Nicolas címmel – Sylvie Vartan francia sanzonénekesnő előadásában lett világhírű.

Írt két musicalt, mintegy 150 számot komponált, életében hat hanglemeze jelent meg. Mindössze 37 éves volt, amikor 1984-ben szívrohamban elhunyt. Dalai ma is népszerűek – az említetteken kívül például az Azért vannak a jó barátok, az Ott állsz az út végén, a Kell, hogy várj, az Egyszer véget ér, az Ez majdnem szerelem volt, az Egy darabot a szívemből vagy a Zene nélkül mit érek én.