Duray Tibor alkotásaiból nyílik kiállítás a szegedi Reök-palotában

  • MTI
  • |
  • 2017. január 25.

Duray Tibor több mint öt évtizedes pályáját ismerhetik meg a látogatók az 1988-ban elhunyt művész alkotásaiból Emberi, túlságosan is emberi címmel a szegedi Reök-palotában pénteken nyíló tárlaton.

Kukla Krisztián művészettörténész a tárlat anyagát bemutatva szerdán úgy fogalmazott, hogy Duray Tibor, akit a ’30-as évek kiugró tehetségeként tartottak számon, ma a 20. századi magyar festészet újra felfedezendő alakjai közé tartozik.

Aba-Novák Vilmos festőiskolájában tanult, majd a mester segédjeként dolgozott, részt vett az 1937-es párizsi világkiállításra festett pannó készítésében is. Római ösztöndíjat kapott, majd aktív szerepet vállalt a világháború utáni művészeti életben, az ’50-es években azonban visszavonult műtermébe, ám eszményeihez és a figuralitáshoz mindvégig ragaszkodott – tette hozzá a tárlat kurátora.

Kukla Krisztián elmondta, hogy a tárlaton a művész hagyatékának tetemes részét gondozó BDO-gyűjteményből, illetve a Magyar Nemzeti Galériából összesen százhúsz festmény és grafika látható. A tematikusan csoportosított alkotásokat hét teremben mutatják be, láthatók a korai art deco hatását tükröző képei, a második világháború, illetve az 1956-os forradalom ihlette szuggesztív képei, a finom kezű grafikus tusrajzai, a Hunyadi téri műterem ablakából feltűnő világot megörökítő tájképei, a korábban soha ki nem állított színpadkép-tervei, nagyon színes, ugyanakkor tagolt üvegablaktervei, valamint zsánerképei és portréi is.

A március második feléig látható kiállításon hosszú évtizedek után újra bemutatják Duray Tibor Aranykor című monumentális festményét. A művész megbízás nélkül kezdte el festeni a hatalmas faliképet, amely 2-szer 10 méteres méretével jóval nagyobb lett, mint műterme, így elkészültéig ő maga sem láthatta egészben. A festményt csupán egyszer, 1982-ben állították ki a Műcsarnokban, restaurálása pedig a szegedi kiállításra fejeződött be.

A tárlathoz számos kísérőprogram kapcsolódik, melyek közül Kukla Krisztián a március 7-i divatbemutatót emelte ki, ahol Duray Tibor üvegablakai által ihletett ruhákban gyönyörködhetnek az érdeklődők.