Csajozz vagy pasizz székkel és lufival!

Amikor lassú léptekkel közeledek a szegedi Régi Zsinagóga színpada felé Réti Anna és Ricardo Machado párosát nézni, már az előtérben az jut eszembe, hogy valószínűleg semmi olyat nem fogok látni, amit eddig ne láttam volna. Felidézem magamban a promóciós fotókat: egy szép lány és egy jóképű férfi tekeregnek, hajlonganak, ölelkeznek. Aztán egyszer csak a kisöpört nézőtér látványa fogad, minden szék a színpadon. Na jó, ilyet is láttunk már, sőt. Mielőtt fellépnék a színpadra, Réti Anna a kezembe nyom egy cetlit, amely szerint

bármikor átülhetek az előadás közben,

mert hogy Point of You, point of view, s a többi. Naná, mert én az az átülős fajta vagyok. Nem elég, hogy borítják a jól megszokott búvóhelyemet, ahonnan rendszerint kényelmesen és láthatatlanságom teremtette biztonságom teljes tudatában bírok kritizálni, kiültetnek a színpadra.

Szeretem és egyben gyűlölöm azokat az alkotókat, akik ezzel operálnak. Az előadás szép fokozatosan hódít meg, az első pár perc, mintha egy ígéretes első randit idézne. Most látjuk egymást igazán először, feszült, kínos csendek, de felkeltjük egymás érdeklődését, és egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy semmi mást nem tudunk nézni, csak egymást. Én őket, ők engem. Mindenkinek játszanak, ugyanakkor csak nekem.

Az előadás két alkotó személyes és egyben filozofikus játéka az igazságról, különböző nézőpontok, párhuzamos valóságok együttlétéről, azok találkozásairól és esetleges konfliktusairól

így szól a hivatalos leírás egy része, és egészen remek, ahogyan az teljes koreográfia ennek ismeretében, de akár ennek ismerete nélkül is értelmet nyer.


Fotó: Révész Róbert

Sosem láttam még ennyire a szemkontaktusra épülő kortárstáncos előadást: ha te, a néző nem figyelsz eléggé, az egész képes lenne élettelenné válni – a nézői figyelmek kapcsolódása tartja életben az egész produkciót. Nyilván a színháznak valahol alapjáraton ez a lényege, de itt nem tudsz megszökni, nem is akarsz,

Anna és Ricardo folyton keresik a tekinteted.

Ha éppen egymást keresztezve, gyurmaként tekerednek össze, vagy épp egy szék különböző funkcióit prezentálják (többek közt a barátoddal/barátnőddel való szex-re is nagyszerűen szolgálhat), netán lufival a szájukban parádéznak, akkor is néznek, fenntartják veled a kapcsolatot, te ennek az egésznek lényeges része vagy.


Fotó: Révész Róbert

Az előadásnak különböző fázisai vannak. A fázisok némileg reflektálnak is egymásra, de általában van egy, amely nekünk szól, és velünk épül fel, és van egy másik, amely szintén nekünk szól, de az az ő terepük, kettejük játéka. Anna és Ricardo líraian, de nem elvont módon fogja meg egy kapcsolat dinamikáját, és nem feltétlenül csak egy romantikus kapcsolatra kell itt gondolni, bár a női és férfi jelenlét miatt ez az egyértelmű. Mégis üdítő, hogy nem csak és kizárólag erre éleződik ki nonverbális kommunikációjuk.  

Az előadás egy pontján meg is kérnek, hogy cserélj helyet a színpad másik oldalán ülő nézőtársaiddal, hogy a címhez hűen más szemszögből nézhesd az eseményeket. Mást látsz, és mégsem. Nem teljesen ugyanazt a mozdulatsort nézed végig a Bourgeois-szobrokként hajlongó színészektől, és ez az, ami még igazán érdekessé és ötletessé teszi a produkciót. Amikor azt hinnéd, ugyanazt látod, rájössz, hogy az apró mozdulatsorok, tekintetek nem ugyanazok, és ez sokatmondóvá és összetetté teszi azt, amit a színpadon látunk.

Nem sulykolnak semmit,

olyan könnyű az egész, mintha csak azt néznénk, hogyan kerülnek fel a vászonra az első ecsetvonások. Ugyanezzel a könnyedséggel reprezentál viszont olyan nehezebb kérdéseket is, mint például a férfi-nő kapcsolatban előforduló agresszivitás vagy a szívszaggató kiábrándulás, kiszürkülés. Van, amikor a direkt mód a hatásos ezzel a témával kapcsolatban, és van, amikor a mostani előadást végigkísérő költői stílus tudja igazán átadhatóvá, feldolgozhatóvá tenni.

A cetli, amelyet kaptam, most is nálam van, bár szigorúan véve már értelmét vesztette, pedig milyen jó lenne minden színházi előadásnál, mint valami talizmánt előszedni, hogy igen, én most ezt a jelenetet más szemszögből szeretném végignézni. Vagy tulajdonképpen bármilyen olyan helyzetben adu-ászként előhúzni, ahol úgy érzem, többet akarok látni, mint amit látni engednek.

Tóth Emese

 

Réti Anna és Ricardo Machado: Point of You

Szerzőnk az előadást a MASZK Őszi Kollekció elnevezésű programsorozatának részeként tekintette meg a szegedi Régi Zsinagógában.