Az elmúlt 16 év legfontosabb irodalmi műveiből ad merítést a februári Hitel

  • MTI
  • |
  • 2016. február 9.

Az elmúlt több mint másfél évtized magyar nyelvű irodalmi alkotásaiból nyújt széles merítést a Hitel folyóirat februári lapszáma, amelyben kortárs alkotókat kérdeztek meg az általuk legfontosabbnak ítélt, 2000 után született művekről. A leggyakrabban említett szerzők között van Ágh István költő és Szilágyi István író is.

Falusi Márton, a lap egyik szerkesztője az MTI-nek elmondta: az irodalmi, művészeti és társadalmi folyóirat minden év februárjában tematikus lapszámmal jelentkezik, a most megjelent kiadványban a kortárs irodalmi terméssel való számvetést jelölték ki célul. Ezért írókat, költőket és irodalomtörténészeket – köztük például Alexa Károlyt, Tóth Erzsébetet és Jakab-Köves Gyopárkát – kértek meg, hogy válasszák ki azt a három líra- és három prózakötetet, amelyet a legértékesebbnek vélnek az új évezred eddig eltelt időszakából.

A folyóirat felhívására mintegy ötven, a Hitellel kapcsolatban álló szerző válaszolt rövid esszé formájában, az általuk választott alkotások száma pedig több mint százra rúg – hangsúlyozta Falusi Márton, aki szerint az összeállítással sikerült egy irányzatokon felüli, átfogó és egyedülállóan gazdag képet festeni a magyar irodalomról.

A szerkesztő úgy fogalmazott: semmiféle kánon vagy értékrangsor felállítására nem törekedtek, inkább a megszólított szerzők legfontosabb személyes olvasmányélményeire voltak kíváncsiak. A végeredmény hatalmas szórást mutat: Ágh Istvántól Nádas Péteren át Oravecz Imréig számos alkotó neve merült fel a válogatásban.

Úgy gondoltam előzetesen, hogy sokan fogják ugyanazokat a könyveket választani, ennek pontosan az ellenkezője történt, alig van az egybeesés

– fűzte hozzá. A megkérdezettek által leggyakrabban említett szerzők között van Ágh István költő és Szilágyi István a Hollóidő című regényével, utóbbit Falusi Márton „vitán felül az elmúlt másfél évtized egyik legnagyobb irodalmi alkotásának” nevezte.

A Hitel legújabb számát a február 24-én mutatják a budapesti Duna Palotában, a „S mi tessék rajta?” – Írók találkozása a Parnasszuson című esten Hegedűs Imre János, Nagy András, Nagy Gábor, Papp Endre, Wodianer-Nemessuri Zoltán és Falusi Márton fognak beszélgetni az összeállításról.