Amikor Júdás a szupersztár

Kitörő érzelmek, világhírű dallamok, show, tánc, történelem és szórakozás. Egy jó musical elengedhetetlen összetevői. A Jézus Krisztus Szupersztár margitszigeti előadásán sem volt hiány ezekből. Látványos díszlet, villogó neonok fogadták a nézőket.

Az előadás egyik legnagyobb telitalálata a jelmez (Tordai Hajnal) volt. A szereplők mai ruhában, ingben, pólóban játszottak, ezzel is hangsúlyozva a történet időtlenségét, de nem mentek el a Madách Színházban bemutatott bőrdzsekis, keményvonalas irányba. Inkább egyszerű, mindenki számára érthető és látványos színszimbolikát használtak. A tömeg a szivárvány minden színében pompázott, Jézus – természetesen – talpig fehérben, a főpapok feketében, Júdás fekete nadrágot és dzsekit viselt vörös pólóval, Mária Magdolna pedig vörös ruhát fekete blézerrel. Különösen hatásos volt, amikor Simon számánál (Krisztus, úgy szeretlek) a tánckar military ruhában jött be. A díszlet is rendhagyó volt: forgószínpad helyett a színpad közepét körülölelő lépcsősort forgatták.

Egy dolog hiányzott nagyon ebből a megvalósításból, mégpedig az eredeti ötletek.

A színészek tankönyvszerűen eljátszották, elénekelték a szerepüket, de nem voltak becsempészett poénok, sajátos megmozdulások, bármi, amitől különlegessé vált volna az előadás. Rendezői hiányosság továbbá, hogy Jézus többször „elbújt” a színpad hátsó részében, csak középről lehetett látni, ráadásul a parókája folyton eltakarta az arcát, a nézők többsége így a színész helyett csak a szélben hullámzó „kőoszlopokat” láthatta.


Fotó: Orosz Sándor

A Jézust alakító Szomor György különben sem érezte magát otthon a szerepben. Teljesen hiányzott belőle Jézus tekintélye. Sokszor csak lézengett a színpadon, ami azért volt megdöbbentő, mert egy kifejezetten tehetséges színészről van szó, aki ezt korábbi szerepeiben számtalanszor bizonyította. Ez a határozatlanság a templomból való kiűzetés jeleneténél volt a legszembetűnőbb. Az volt az érzésem, hogy az emberek nem azért mentek ki a templomból, mert tisztelik Jézust vagy megijedtek tőle, hanem mert a rendező azt mondta nekik. Pedig kimondottan látványos lehetett volna, ha a megfelelő méltóság veszi körül, hiszen Szomor György alacsonyabb a legtöbb szereplőnél, így azonban szinte elveszett közöttük. Játékbeli hiányosságaiért azonban kárpótolt minket énektudásával.

Az előadást a Júdás szerepét játszó Sándor Péter vitte a hátán.

Az első felvonásban még a túlzott hajlítgatás néhol a szöveg érthetőségének rovására ment, a második felvonásban viszont hangban és játékban egyaránt kiemelkedően teljesített, ő volt az este igazi főszereplője. Emlékezeteset alakított még Mózes Anita Mária Magdolna szerepében, gyönyörű lágy hangjával és nőiességével. Fejszés Attila Pilátusként pedig nagyon szemléletesen mutatta be a lelkiismeretével vívódó ember gyötrelmeit és lassú felőrlődését.


Fotó: Orosz Sándor

Az előadás összességében jó és szórakoztató volt. A közönség ott nevetett és ott felejtett el levegőt venni, ahol az a nagy könyvben meg van írva. Külön dicséretet érdemel, hogy csak a legszükségesebb helyeken hagytak időt a tapsnak, ott sem sokat, így egységesebb lett az előadás, jobban megmaradt a feszültség.

Örökérvényű, klasszikus darabról van szó, amit egyszerűen nem lehet megunni, akárhányszor, akármennyi feldolgozásban látja is az ember. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a következő, sokadik előadás után elhangzott mondat:

én mindig Jézusnak szurkolok.

Liska Enikő

(Tim Rice–Andrew Lloyd Webber: Jézus Krisztus szupersztár.
Győri Nemzeti Színház, rendező: Forgács Péter.)