Abszurdián innen és túl

A Szegedi Kortárs Balett legutóbbi sajtótájékoztatóján szó esett a társulat jelenéről, jövőjéről és a február 17-én bemutatásra kerülő Abszurdiáról. Pataki András igazgató a társulat jelenlegi helyzetéről, tavaszi fellépéseiről és programtervéről beszélt. A következő évadban 30. jubileumát ünneplő Szegedi Kortárs Balett belföldi előadásai mellett külföldi vendégjátékokkal is bővíti repertoárját. Ennek alappillére, hogy az intézmény jelentős anyagi támogatásban részesül, így új tagok felvételére és további művészeti tervek fedezésére is sor kerülhet.


Pataki András és Juronics Tamás a Szegedi Kortárs Balett sajtótájékoztatóján. Fotó: Hájer Viktor / Memória Online

Személyes, a társulathoz köthető hír, hogy az emberi erőforrások minisztere bejelentette: a Cseh Tamás nevét viselő, a fiatal zenészeket felkaroló tehetséggondozó programhoz hasonlatosan Imre Zoltán után elnevezve a fiatal táncosoknak is lehetőséget biztosítanak a jövőben, évi százmilliónyi forinttámogatással. 

A társulat tervei közt szerepel két nagyobb szabású bemutató a Művészetek Palotájában (Don, Juan, Négy évszak), valamint fellépnek a győri és veszprémi Magyar Táncfesztiválon, továbbá augusztusban a Margitszigeten, külföldön pedig júliusban Szentpéterváron és augusztusban Izraelben. Mivel a társulat szoros együttműködésben dolgozik a budapesti MÜPÁ-val, ezért az intézmény szakmai beszélgetéssorozatot indít, mely során a társulat tagjai mesélnek tapasztalataikról, az elmúlt évekről, és rövid bemutatókat is tartanak futó és készülő előadásaikból is.


Pataki András és Juronics Tamás a Szegedi Kortárs Balett sajtótájékoztatóján. Fotó: Hájer Viktor / Memória Online

Ezt követően Juronics Tamás, a társulat művészeti vezetője a február 17-én Szegeden, március 1-jén pedig a MÜPÁ-ban bemutatásra kerülő Abszurdiáról beszélt, mely nevéhez hűen fantáziadúsan ötvözi a jelenkori magyar társadalom látleletét egy sajátosan absztrakt színházi térrel. Az előadás különböző témákat feldolgozó etűdökből áll, amelyek hol kritikusan, hol csak általánosságban reflektálnak bizonyos problémákra. A produkció hangulata Juronics elmondása szerint azt a fajta cirkuszi játékra jellemző könnyedséget és iróniát idézi, amely a műfaj sajátja; aláfestő zeneként pedig a szovjet-német zeneszerző, Alfred Schnittke műveit használják majd, akinek nevéhez többek közt olyan művek köthetőek, mint a Kálvária, a The End of St.Petersburg vagy a Belorussian Station című filmek zenéje.

 

További képeink

A sajtótájékoztatót megelőzően, valamint azt követően a társulat művészei részleteket mutattak be az Abszurdiából: