A züllés virágai

Feszítővasakkal, maszkban, de védőruha nélkül,
időnként még visszaszökünk
a kamaszkor sugárszennyezett városába

Dékány Dávid: Radioaktív

 

Dékány Dávid kötete 2015-ben jelent meg a Libri Kiadónál, és a Dunajcsik Mátyás Lehetőség első díjazottja lett vele. A szerző azóta igazi bálvány lett, és a Facebook-os szerzői oldalán fiatal lányok tucatjai fényképezkednek a kötetével.


Forrás és további képek: Dékány Dávid szerzői Facebook-oldala

Dékány Dávid érdekes és üdítő jelenségként tűnt fel a mai magyar költészetben. Annak ellenére, hogy ez az első kötete, hangja elég kiforrott, és nem igazán jellemzőek rá az elsőkötetesek botladozásai sem.

Versnyelve kellően összetett, első látásra újnak tűnik.

Bár van benne egy kevés Rimbaud kamaszosan naiv és romlott verseiből, s mintha A magánhangzók szonettjére játszana rá a Dal az A-húrhoz című versében: „az A-húr hangja bíborvörös, / mint első áldozatunk koporsójának bélése / vagy a legszebb ünnepek.” (29.). Van benne Baudelaire polgárpukkasztásából és a korai Brecht lázadó anarchizmusából, aki a Bertolt Brecht házi imakönyve című verseskötetében szintén sokkoló témákhoz nyúlt: a szüleit megölő és hulláikat a szennyes közé rejtő Jakob Apfelböckről, az újszülött gyermekét agyonverő Marie Farrarról vagy egy bomlófélben lévő vízbefúlt lányról, de a korai drámái közül a Baalt is lehetne ezek közt említeni. (Igaz, Brechtnél az előbbi merészebb versbeli példák nem választhatók el a versbeszélő szociális érzékenységétől.) De az előképek közé sorolható a mai brit költészetből Simon Armitage is (akinek nemrég jelent meg verseiből az első magyar nyelvű válogatás), mert szintén régóta foglalkoztatja költészetében az emberi agresszió és a trauma, továbbá magyar vonalon Borbély Szilárd, Tóth Kinga és Szabó Imola Julianna szövegeiben jelennek meg hasonló témák.

Az állatkínzó szereplők Kosztolányit és Csáthot idézik, ilyen például a Deltában a kaptárok felgyújtása és a csiga szarvait ollóval levágó lány, vagy a Radioaktívban, amikor „az összes radioaktív háziállatot agyonlőtték” (60.). Az antilop című versben azonban már nem szerencsés a témaválasztás, mert erőltetetté válik a lebombázott budapesti állatkert tragédiáját újra megírni, ugyanis a Kanadában élő Tamas Dobozy Siege 13 című 2012-es elbeszéléskötetének The Animals of the Budapest Zoo, 1944–1945 című szövege szintén ezt a témát dolgozza fel, illetve a Korpa Tamás 2013-as kötetében lévő Trialógus első darabja, az In Dresdner Zoo, ugyancsak egy lebombázott állatkertről, a drezdairól szól.

Különleges a szerző Amerika-kultusza, de láthatóan otthonosan mozog a környezetben,

s hatásosan teremti meg a hely szellemét a szerepversekkel. A Dagály előttben a szörfözés, az Aszimetriában „a konyhapulton hagyott gofri és juharszirup” (22.) és „a hűtő barbecue-szaga” (Ua.), továbbá a road movie-k hangulata, amire már a könyv hátulján lévő ajánló is felhívja a figyelmet. Azonban itt is gondolhatunk Brecht már említett verseskötetének Mahagonny-énekeire vagy Kovács András Ferenc Jack Cole-verseire.

Van bennük ugyanakkor valami az induló Kemény István magánmitológiájából és Simon Márton, illetve a Telep Csoport (főleg Bajtai András, Krusovszky Dénes és Nemes Z. Márió) hangjából. Simon Mártonra hasonlít a rengeteg írásra és nyelvre való utalás halmozása. Ilyen a Hale-Boppban a „Mondjuk ezután nehéz lesz / úgy kijönni ebből a szövegből, / hogy ne legyen giccs.” (32.), a Noktürnben a „Csak lerakódnak bennem a szavaid, / a soha le nem bomló hulladék.” (38.) és a Holtágban a „Neked nagyjából idáig fog tetszeni ez a vers.” (50.) mondat, továbbá a Polaroidok darabjaira emlékeztet a Ctrl+V című rövid vers. Az előbb említett jelenségre példa még a Napok óta című vers („Napok óta esik. / A szóközöknél már ez a vers is beázott. / Mire elolvasnád, / a legfontosabb sorok is el fognak mosódni.” – 87.), melybe mintha Kemény István Rejtett dolgokjának játékát ültetné át („Valamelyik versemben daganat van / lehet hogy éppen azt olvasod”). Ugyanakkor az utolsó versben (Holnapután) jól működik az olvasó megszólítása, ami egyrészt a nyitó verssel (Dagály előtt) keretet alkot (de a Botrány cíművel szintén rokonítható), másrészt pedig kihasználja a teatralitás eszközeit, és az olvasót cselekvőként rángatja be a szövegbe, mint a terroristák a civileket.

A Darwin Motel ciklikus ismétlődések mentén szerveződik. Ilyenek az öngyilkosságok és egyéb traumák: A szimbiózis formáiban az 1999-es Columbine iskolai mészárlás, az Eternal Septemberben pedig a 9/11-es katasztrófa, a felbomló szerelem, a lány állomásra indulása (ahol meg is jelenik az önreflexivitás: „Ez majdnem ugyanaz megint, / hogy menned kell az állomásra” – 44.). A kötet továbbá tele van elágazásokkal: utcák hálózatával, vasútállomásokkal és a hiperhivatkozásokkal. A szövegek önreflexivitásához tartozik például, amikor Az antilopban a beszédvesztésről beszélő narrátor egy „versszakig” átvált prózára, s azt mondja: „pár hasznavehetetlen kifejezése marad, a gondolatai tagolatlanok” (55.). Ötletes megoldás még a Százhuszonhatban a kombinatorika beemelése a költészetbe az útelágazások kapcsán, illetve a Banánzöldben, hogy a versbeszélő a telefonból kiszűrődő hangok alapján írja le, kommentálja volt párjának hazafelé tartó útját.

Nagyon jó képeket használ a szerző: ilyen a „csak a te hangodon folyik a víz” (30.), a „Jobb zsebemet az aprópénz csörgése, / a balt a lemerült telefonom csendje húzta” (78.), illetve az Újratervezés záró képe „És ez az ugyanaz az égbolt, / mint aminek az aljára / rágót ragasztottunk egyszer, / és hullámosra száradt tőle / a félfamentes szürkület” (89.). Hosszasan lehetne sorolni a jobbnál jobb sorokat, képeket,

de sajnos bőven akadnak elkoptatott, közhelyes képek is, melyeket viccekből, morbid karikatúrákból már régóta ismerhetünk.

Ilyen A műveletek sorrendjében az útszélén álló vak nő kezében az „elgázolt kutya / véres póráza” (42.), a Derékszögben a medence lefolyója, amely elnyeli az úszókat leeresztéskor, a Majdnemben lévő medúza, ami „98%-ban víz – majdnem nincs” (48.), illetve a kevésbé sikerültekhez tartozik még a Százhuszonhat következő részlete: „a vitáinkban elkevert szavak pH értéke / vagy a maró gúny kémhatása / már nehezen becsülhető” (16.). De a Hale-Boppban lévő bizonytalan sorok is gyengítik az egyébként elég magabiztos verseket, ilyenek a következő szöveghelyek: „Mondjuk ezután elég nehéz lesz” (32.) és „vagyis tulajdonképpen az egész eddigi életed” (Ua. – kiemelések tőlem).

Mindezek ellenére Dékány Dávid Darwin Motelje egy remekül megírt, erős első kötet, amely a fentebb említett negatívumok ellenére is jól tud működni. Ereje főként a hangjában rejlik, de sajnos ez a kötet közepe felé kezd egysíkúvá válni, noha a kezdés és a zárás elég jól sikerült. A kötetnek hangulata van: a kezünk közül kicsúszó kamaszkor nosztalgikus érzése, olyasmi, ahogyan Térey ír a Termann hagyományaiban/hagyatékában vagy a Paulusban a huszon- és harmincévesek éjszakai életéről. Akinek hiányzik az eltűnt kamaszkora, a Darwin Motelben biztosan megtalálja.

 

Puskás Dániel