A tömegben elvesző menekültek

Egy dologról biztosan megfeledkezik Európa, amikor a menekültkérdésről beszél és ezzel kapcsolatban cselekszik: a szociálpszichológiáról. Pontosabban arról, hogy az ember másként viselkedik a tömegben, mint önmagában vagy egy kisebb közösségben. Ebből adódóan sokan démonizálják a menekülőket, miközben elfelejtik, hogy néha

nem is róluk beszélnek, hanem arról a hatalmas masszáról, amelynek részét képezik.

Gustave Le Bon már A tömeg lélektana című 1895-ös könyvében megállapítja, hogy az egyénen a tömeg részeként úrrá lesz a legyőzhetetlenség érzése, tehát cselekvését nem tudja mérlegelni. A francia szociálpszichológus egyfajta hipnotikus állapotként határozza meg a jelenséget, amelyet mi leginkább csordaszellemként ismerünk. Az ilyenkor felbukkanó érzelmek meglátása szerint fertőzőek (ezt nevezi lelki infekciónak), azaz nem feltétlenül mondhatók az adott ember saját reakcióinak. Ráadásul a tömeg serkenti az adott cselekvés intenzitását. Ilyen helyzetben az emberek elszántabban elégedetlenkednek, dobálóznak, szorgalmasabban rázzák a kerítést.


Fotó: Balogh Zoltán / MTI

A börtönkísérletéről híres sztárpszichológus, Zimbardo is sokat foglalkozik a fenti kérdéssel, és a hozzá is kötődő dezindividualizáció fogalma éppen arra világít rá, hogy az egyén névtelenül feloldódik a csoportban, elveszti saját identitását, és képtelen lesz a mérlegelésre. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a tömegben megoszlik a felelősség, akkor megjósolhatóvá válik,

miért nem képes az Európába özönlő tömeg a sokat hangoztatott civilizáció követelményeinek megfelelően viselkedni.

A szociálpszichológia jelenlegi állása szerint egy hasonló méretű nyugat-európai massza is ugyanígy viselkedne, ha egy kontinentális katasztrófa után Dubaiban vagy az Amerikai Egyesült Államokban keresne új vagy átmeneti hazát. Mi sem lennénk civilizáltabbak, mert egy hasonló helyzetben, egy kerítés vagy határállomás előtt felhalmozódott massza részeként elsősorban nem magyarok, németek, osztrákok, horvátok, európaiak, humanisták, családapák, tanárok, kőművesek vagy orvosok lennénk, hanem a minket magába olvasztó tömeg részei.


Fotó: Varga György / MTI

Az egész helyzetben az a legmeglepőbb, hogy Európa nem képes mozgósítani azt a szellemi muníciót, amelyet több mint egy évszázad alatt a pszichológia terén felhalmozott. A mai menekültválság a diplomáciai mélyrepülés mellett pszichológiai katasztrófa is. De nem annak lelki értelmében, hanem szellemileg. Az Európai Unió döntéshozói, a tagállamok vezetői nincsenek tisztában azzal, hogyan viselkedik egy tömeg válsághelyzetben – és általában. Ők félelmetes vagy elesett menekülteket látnak, miközben a csoportot is ugyanilyen szemmel kellene figyelniük, amelyben vannak ilyen és olyan emberek is. Az ő egyéniségük azonban idézőjelbe kerül, amikor ezresével vándorolnak.

Európa döntéshozói megbuktak szociálpszichológiából,

és elégtelen osztályzatukat leginkább a civilek, a segélyszervezetek és a fegyveres erők egy része próbálja kijavítani. Ahhoz azonban, hogy a híreket figyelő ember is megértse, miért hagyják a menekülők mázsaszámra maguk mögött a sátrakat, a ruhaneműket vagy az élelmet, az egyéni történetek, a csecsemőt a kerítésen átdobó férfi és a fiával kigáncsolt fociedző mellett a tömeg működésével is meg kellene ismertetni őket.

Boldog Zoltán