A tökéletlenül tökéletes szerelmesek

Az idei Thealter Fesztivál erősítette meg bennem a tényt, amit már eddig is sejtettem; tudniillik, hogy az Anna Karenina az a Tolsztoj-mű az életemben, amelyet bárhol, bármikor, bárkitől meg tudok nézni. Az Anna Karenina teljesen más regiszterre helyezte a nőt az irodalomtörténetben: saját gondolatai vannak, szabad akarata, és a férfi főhősöktől is függetleníthető karakterek jellemzik, a regény ezek mellett a férfi hősöket is meri sebezhetőnek, sérülékenynek és esendőnek ábrázolni.

A Thealterre – most már mondhatni – rendszeresen visszajáró Trojka Színházi Társulás Anna Karenina (befejezetlen története – Love is the answer) című adaptációja az egyik legizgalmasabb előadásnak bizonyult idén. A szövegen értelemszerűen rövidítettek, de Balassa Eszter dramaturg beható munkájának köszönhetően nem érződik csonkolás,

minden fontos történés megfelelő hangsúlyt kap.

A rendező és társulatvezető Soós Attilát saját bevallása szerint a két fő szerelmi szál dinamikája érdekelte leginkább. Nem véletlenül jó főmotívuma ez egy Trojka-féle előadásnak, hiszen a két drámai viszony egymással gyakorlatilag parallel cserél helyet. Míg az egyik azonnali és feltétel nélküli vonzalommal kezdődik, a másiknak érnie kell a happy end-re.


Trojka Színházi Társulás: Anna Karenina (befejezetlen története – Love is the answer). Fotó: thealterphoto2018

Anna szerepében Gryllus Dorka roppant otthonosan mozog, pontosan annyi drámaiságot visz a karakterbe, amennyi szükséges, emellett kellően vibráló jelenség, kis túlzással lejátssza a többieket, pedig ők is kitesznek magukért, különösen a két merőben különböző női karaktert játszi könnyedséggel cserélgető Nagy Dóra, valamint Soós Attila, aki fineszesen sokkal többet hoz ki Levinből és még Szerjozsából is, mint az eddigi feldolgozások. Bárnai Péter Vronszkij grófja is újszerű, egyszerre komoly és infantilis oldaláról mutatja meg a regény bajkeverőjét. Bárnai egyenrangú partnere Gryllusnak, de képes felülkerekedni rajta vagy épp alulmaradni vele szemben – ahogyan a drámai helyzet és a szereplők kémiája éppen megköveteli. Eke Angéla Kitty-je hihetetlenül frissítő, és Mátrai Lukács Sándor kettős alakítása (Karenin és Oblonszkij) sem hagy kívánnivalót maga után, hovatovább, szépen összhangba kerül Nagy Dóra kettős játékával, hiszen Mátrai szintén két igencsak ellentétes jellemet mutat be, ráadásul ezek közül az egyikkel egy párt is alkotnak.

A két kapcsolat (Anna és Vronszkij, Kitty és Levin) dinamikája, hibákkal teli, tökéletlen mivolta hozza közelebb a nézőt a regényhez, ettől lesz működőképes, és ettől lesz az Anna Karenina több, mint egy a régi kor társadalmi elvárásait, szokásait színtelenül ábrázoló panoptikum. Mivel a darab eredetileg a KuglerArt galéria terébe készült, a Szegedi Nemzeti Színház balett-terme némiképp feladta a leckét az alkotóknak, ám ez

a merőben különböző helyszín még jót is tett az előadás dinamikájának.


Trojka Színházi Társulás: Anna Karenina (befejezetlen története – Love is the answer). Fotó: thealterphoto2018

Bár a tükrökkel teli oldalfalak engem ez alkalommal is feszélyeztek, a darab szabad térhasználata miatt a tükrök az előadás eszközeivé váltak: bizonyos jeleneteket például csak a tükörbe nézve lehetett teljes egészében látni. A terem naturális, beépített faelemeinek minimalista stílusához továbbá meglepően remekül passzoltak Szlávik Juli ugyan egyszerű szabású, de látványos és színpompás jelmezei is, holott ezek is nagy valószínűséggel sokkal káprázatosabbnak tűnhetnek a Kugler díszletében.

Az Anna Karenina sokadszorra is működött, a Trojka adaptációja rá a bizonyíték, hogy igenis megéri porosnak és nehéznek tűnő klasszikusokkal mai fiatalos szemszögből dolgozni, mert úgy nyílik remek lehetőség a prózai színházi forma frissítésére, hogy a jól bevett hagyomány sem sikkad el mellette szükségszerűen.

Tóth Emese

Trojka Színházi Társulás: Anna Karenina (befejezetlen története  Love is the answer)

Szereplők: Gryllus Dorka, Nagy Dóra, Eke Angéla, Bárnai Péter, Mátrai Lukács Sándor, Soós Attila
Jelmeztervező: Szlávik Juli
Dramaturg: Balassa Eszter
Rendezőasszisztens: Piróth Kinga
Rendező: Soós Attila
Producer: Gáspár Mihály László