A tapintható lelkesedés

Bár ritkán járok gyerekelőadásra, amikor elmegyek egyre, mindig roppant jól szórakozom, még akkor is, ha írnom kell róla, és ez nem helyes, tudom. Kritikusként a szórakozás pusztán egy eleme a befogadói élménynek, számos más aspektust is megfigyel az ember, mi több a megfigyelés egy idő után tökéletesen a részemmé vált, ami persze nem azt jelenti, hogy még az utcán is elemzek másokat, sokkal inkább figyelmes leszek részletekre, arckifejezésekre, mozdulatokra, amelyek mellett máskor elmennék. Nos, a gyerekszínjátszás ezt a megfigyelő érzéket piszkálja meg kissé, mert rengeteg dolgot hív elő, olyasmiket, amiket felnőttek által játszott, felnőtteknek szóló darabok nem. Az infantilistát a szakmai én mögül – és a kettő találkozása igencsak érdekes eredmény.


Fotó: Korsós Brigitta

Az előadás készítői a noszai Hinga Művelődési Egyesület Szemfüles színjátszó csoportja voltak, az első, Nyaralás tenger nélkül címre hallgató részt Drubina Orsolya rendezte, a másodikat, a Farkas kontra Piroskát pedig Pesitz Mónika. A Nyaralás tenger nélkül szövegének alkotói maguk a gyerekek, megtoldva pár Fodor Ákos haikuval. Eddig nem tapasztaltam még, de gyerekek szájából hallani Fodor Ákost talán a legüdítőbb színházi élmény. A titok nyitja, hogy nagy valószínűséggel ők nem hypeolták őt, az is lehet, hogy ezelőtt sosem hallottak róla, mint mikor én csak ismerkedtem Janikovszky Éva szövegeivel színjátszósként, és fogalmam sem volt, miért volt mindenki elmosva, nos ezért, mert ők, az akkori felnőttek, akik ma én vagyok, tökéletes rajongói attitűddel ülnek le egy Fodor Ákos írásaival megtöltött produkció elé. A gyerekek roppant lelkesek, és a szegedi Megálló közösségi ház termében már-már gyerekszobai hangulat uralkodik, mintha a rokongyerekeimet nézném egy hűvös téli estén. Elképesztően figyelnek egymásra; úgy tűnik, a legfrissebb generációnak ezt már egyértelműen megtanítják, nem számít, hány éves vagy, a figyelem és a koncentráció már jobban megy nekik, mint néhány felnőtt színésznek. Ebben a részben szóba kerül a kívülállás (vagyis inkább a saját úton járás), lányok és fiúk csacsogva versenyeznek, ötletelnek, télen nyaralva, tenger nélkül, hogyan érezhetnék jól magukat, és mindig van valaki, aki egyikükkel sem tud egyetérteni. A gyerekekben korán kialakul az önálló vélemény, tökéletes érzékkel tudják eldönteni, mit akarnak, épp ezért veszélyes bármilyen propagandista nevelés szerint alakítani őket, mert amíg nem késő, úgyis visszatalálnak a gyermeki öntudathoz.


Fotó: Korsós Brigitta

A Farkas kontra Piroska, mondhatnám, egy igazi, jóízű, hazai abszurd szkeccs, a mesét egy tárgyalóterem környezetébe viszik, melyen a bíróság azt tárgyalja, hogy a Farkas hazudott vagy Piroska. A gyerekszínészek lubickolnak ebben, már csak azért is, mert minimális díszlettel, eszközökkel játszanak. És ez lenyűgöző, ugyanis a gyerekdarabok látványvilágába (legyen az bármilyen rövid vagy hosszú) általában nagy energiákat fektetnek be, sokszor feleslegesen, hiszen a noszai színjátszósok is megmutatták, mennyire tökéletesen uralják a terepet akkor is, ha egy asztal, két szék meg egy kosár van a színen.

Nem tudom tehát, hogy ezek a gyerekek miként alakítják majd a jövőjüket, kiből lesz színész, kiből nem, de mint ex-gyerekszínjátszós, annyit üzenek a jövőből, hogy teljesen mindegy, mi lesz, ez mindenképp a részük marad, a pozitív részük és a tudat, hogy a színjátszás nagy egészében most már ők is cinkostársak.

Tóth Emese

 

Képeink: